Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Zsávolya Zoltán: A helyzet kutyája
lényegtelen, hamarosan elfordul a képből. Ahogy előbb a bögyösebb fekete, most a testben teltebb, de érezhetően szerényebb mellű szőke tehénkedik rá élőiről az asztalon éppen újra vállal-háttal támaszkodó fickóra. Már csak egy merő segg borítja be a látványhelyet, a pasas kétoldalról rácsap ezekre a domborulatokra, markolássza, majd megfeszíti és feszes-formásra feltolja (majdnem felcsúcsolja) őket, miközben rúdjával hátulról-alulról hihetetlen tempóban közéjük döfköd. Hamarosan egész ágyékát magasba tolja már a lökések alkalmával, amitől lassul a hegesztés ritmusa, ellenben tíz-húsz centiméteresre növekszik a két test magasságbeli kilengése. Emelkedik-süllyed a kettős, a heves ágyékmozgás meg-megemeli a lovagló nő egészét, de a férfi szorosan tapadó, agresszív tenyere mindig azonnal visszarántja a fenék kilendülő rengőanyagát. Le-fól, így tovább, míg végül abbamarad a tevékenység; az egyik tetőzésvégponton felsikolt a régóta csukott szemű szőke, megvonaglik, a tanár ugyanekkor hörög, utolsóját nyomja a lezuhanó hús- gerezd-pofák közé, majd kezeit a húspacni derekán összefonva feljebb rántja magán fektében a lányt. Farka kiszabadul, csorog rajta a fehéres nedv, a szőke tehén elanyátlanodva, teljes súlyával a szőrős mellkasra omlik; és ez - ennek - a vége. Magyarul: az időszaké, amikor a sötétben nem találhatom, mert mindenütt van (körülöttem: az ágyban) Luxy Bébe. Globálisan szintén uralhatatlan alakulású immár az ügylet képileg, mivelhogy elért engem a teljes éjjel. Semmit sem tudok kivenni már a szobából (Luxy Bébe?!), ahol vagyok, pedig gyanítom, hogy itt történik (a) minden. Tagadhatatlanul a mindenség műhelye ez a hely, amihez viszont már éppoly kevéssé van közöm, mint (valamikori) életemhez, lehetséges „karrieremhez”. Gyanítom: nincs (is) már meg a létezésem. Még valamikor azt hittem, lesz belőlem valami, mondjuk tanár vagy éppen könyvtáros, benzinkutas, esetleg strici vagy netán garázsi őr - csak hát nem és nem (lett). Jobb is így, egyébiránt kényelmesebb, hogy semmi (sem) vált belőlem, hiszen Luxy Bébe viszont nagyon is sokat mutat, vagy fog itt mutatni mindjárt, ahogy homályosan kiveszem, helyesebben inkább: feltételezem. Először a két diáklánnyá alakul át (egy feszes feketévé, no meg egy nála nem lényegesen, csak lényegileg teltebb szőkévé, akivel páros darabot képez, s akiknek egzisztenciájában A két Lotti ideális eszméje, ha van olyan, dupla meztelenség lényegioszthatatlan ikerségeként egzisztál). (Doppelte Nacktheit, fogalmaz a szakirodalom, ha nem tévedek.) Majd a szégyentelen harmincas teremtés következik, a garázsépületbeli kaland madara, végül pedig Luxy Bébe önmaga. Ezek (a lények), most, amint mind a négyen egyszerre vannak. És a garázsi két fickóval, no meg a tanár úrral együtt én is legalább négyen vagyok. Magyarán: ahogy nyolcán vagyunk: sokan vagyunk, ellenőrizhetetlen létszámban vagyunk. A sötétségben, a szobát szellemszerűen megtöltve. Leegyszerűsítve: én és Luxy Bébe; ahogy már nem is (abban) a szobában leledzünk. És nem is helyiségben. Hanem odakint, repülve, a szabadban. Igen: már a szabadban. Házakat látok, egy satnya, vékonysávnyi (jóformán jelképes) rétet. Rétcsíkot: hatalmas házak tövében szalad, meg síneket. Vonatot nem ? Hát, vonatot nem. De felette vagyok annak, hogy vonatot nem. Távolodom.Hamarosan 329
