Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Erotika - Alberto Bevilacqua: A tisztaság Erósza

a gyerekkorba, - az általunk elképzelt, vagy mások által lefestett - gnómok, tündérek és ármánykodás világába. Erósz meséiben a gyermek a maga módján megéli perverzióit, túlkapásait, így űzzük ki magunkból a sötétség ördögét, s végül a megcsalás kísértését is. A álom szülte cinkosság feloldja azokat az obszcén korlátokat, amelyek olya­nok a szeretők fejében, mint a ködfoltok. A valóságban sohasem kerülnek elő, hacsak a kölcsönös bűn felszínre nem hozza őket. Az álom az Erósz szempontjából a legveszélyesebb és a legellentmondáso­sabb. Gúnyosan, de jóindulattal említek néhány példát, amelyről sok nő bevallja, hogy megosztja szeretőjével. íme egy örök banalitás: „... mellettem ülsz a moziban, másik oldalamon egy idegen foglal helyet. Becsúsztatja kezét a szoknyám alá és simogatni kezdi a lábamat. Keze, félve attól, hogy észreveszed, eleinte óvatosan simul végig combomon, te azonban úgy teszel, mintha észre sem vennéd. A kéz feljebbcsúszik, félrehúzza a bugyi­mat és én hagyom.” Az ábrándozó nő a valóságban nem fogadná el, hogy így megalázzák. Ha zaklatnák hevesen ellenállna. A kivételeknek ellenőrizhetetlen követelményei lehetnek. Olvastam egy gyilkosságról szóló cikket. Rómában egy harminc év körüli nőt rejtélyes körülmények között meggyilkoltak. „Lídia, a beteges nő”. Az al­cím ragaszkodik a nő titkos és beteges hajlamaihoz. A férj tudta nélküli kapcsolatok és kockázatos félrelépések sorozata. Lídia pornómoziba vitette magát az egyik szeretőjével, akinek a szeme láttára és vezényletére folytatott szexuális kapcsolatot más férfiakkal. Erósz meséi kellenek ahhoz, hogy elűzzük az ehhez hasonló aggasztó ab­errációk félelmét. Nem igaz, hogy egy egészséges nőnek nincsenek, valamilyen mértékben ehhez hasonló félelmei. Sőt! Büszke, mert ismeri ezeket, és nem hagyja magát bepiszkítani. Melyik tiszta tudat nem párosul azzal a félelem­mel, hogy a negatív erők lerombolhatják és csapdát állíthatnak neki? Az asszonyi hűség is elviseli az ellentmondás és a kísértés fantáziáját. „Szeretném, ha olyan helyen szeretkeznénk, ahol bárki észrevehet minket. Szeretném, ha valaki meglátna így.” Van egy férfiszólás, amely szerint minden nő vaginája olyan, mint a szája. Egy női közmondás szerint viszont a férfinak olyan a szerszáma, mint az ujja. Két szabály, ami sosem vezet félre, jegyzik meg nevetve. És itt egy játék két cinkos szerető között az asztalnál, vacsora közben. Egymást keresztező, a kézre és a szájra célzó tekintetek - Erósz meséiben nincs szükség szavakra, ahogy a gyerekjátékban sincs. És megint a „ki-kivel” zavarba ejtő témája. „El tudnál képzelni valaki mással?” „És te engem? A partner zavarba jön, néha dühödté válik. Az Érzékek birodalma című filmben a legmegrázóbb jelenet az, mikor a főszereplő, szeretője telhetetlenségétől kimerülve észreveszi az öreg bejárónő szemében a fényt és kissé vonakodva, dühvei és fájdalommal, de magáévá teszi, az öregasszony pedig belehal utolsó orgazmusába. A férfi rákérdez: „Nővel csináltad már?” 309

Next

/
Oldalképek
Tartalom