Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Kerékgyártó György: Fitria
kaszálók felól becsapó szélben megmutatkozó támadását, szomorúságunk nem oldódna, ugyanilyen törődötten gubbasztanánk a méregzöld műbőrrel bevont párnákon, s kémlelnénk körül, idetéved-e valaki, aki langyos, drága, de gondűző söröket ajánl föl nekünk; mert akkor ott éppen apánktól, apánkkal (férjünktől, férjünkkel) volt jó, még ha messzire is kacskaringóztunk addigra egymástól. Nővérünk (lányunk) valami magazint, anyánk könyvet olvasott, csak öcsénk (kisebbik fiúnk) bambult ki a vonatablakon ugyanolyan értetlenséggel a kidőlt-bedőlt épület mellett magasodó, kiszáradt vaíjúfára, mint én (fiunk, bátyánk, öcsénk). Kőművespulykák, mondta. Apánk (féljünk) hívta így a nagy, fekete madarakat. Fiú apa nélkül: micsoda hülyeség!, feleltem én (fiúnk, bátyánk, öcsénk). Persze, sör nem volt. 4. Bérvudu, gondolta ő, épp amikor végignézett a Budapest nevű város fölött (mert újra múló rosszullétre hivatkozott az ő szétütött szájával), s épp, amikor azon tűnődött, nem ez a város való hozzá, vagy ő nem ehhez a városhoz való; de akkor hirtelen azon kellett eltűnődnie, hogy ha ez így volna, hogyan tölthetné be hivatását? Bérvudu, gondolta megint, ja, hallott ilyet, csak be kell menni egy jósdába, ahol igazi boszorkányok dolgoznak, vinni kell valami hajdarabot, és ötezer forintért rontást hoznak a haj tulajdonosára: elteszik láb alól a nagymamát, az aljadék szomszédot vagy a Nyíregyházán élő unokanővért; aztán ha a nagymama, az aljadék szomszéd vagy a Nyíregyházán élő unokanővér nem megy el idejében egy másik boszorkányszalonba, ahol ismerik a rontás ellenszerét, megtörténik a baj. És nagyon elszomorodott ő, de nem azért, mert nem tudott olyan szalonról, ahol ismerték volna a rontás ellenszerét (pedig nem tudott ilyenről), nem is azért, mert nem lett volna pénze az orvoslatra (pedig nem lett volna), hanem azért, mert méltatlannak találta, hogy bárki is bérrontást hozzon őrá, az ajándékozóra, a segítőre. És megállapította ő, hogy más oka nem lehet a sok kudarcnak, és megállapította azt is ő, hogy az ember alapvetően nem gyáva, nem is gonosz, hanem eszeveszett hülye, mert nem képes kinyújtani a kezét azért, amit tálcán kínálnak elé. És megállapította azt is ő, hogy a rendes kávé elfogyott, és veheti elő megint az instant porokat. És a Budapest nevű város nyutalannak mutatkozott ezen a reggelen. Egy úr, aki évekkel korábban azt üvöltötte a jeges úton megcsúszó 3-as autóbusz sofőrjének egy este, hogy rohadt kommunista, most ijedten kapaszkodott a rúdba a kereszteződésben fékező 82-es trolin, úgy ordította a sofőrnek: fasiszta állat! Egy másik úr a 23-as atóbuszon feküdt keresztbe, és rámordult a lábát átlépő fiúra: mi vagy te, lengyel? De ez az úr nagyon megjárta, mert amikor fóltápászkodott, és egy másik fiatalember barátnőjének arcába hajolt, hogy vége a nőknek, neked is, érted?, akkor ez a másik fiatalember közelébb lépett, bólintott, s az úr feje vérben fürdött. Aztán ez a másik fiatalember még kettőt ütött, és kihajította ezt az urat az épp kinyíló ajtón. És a 6-os villamosra öt rosszul öltözött úr szállt föl, bólintottak egymásnak, leszálltak a következő megállónál, és nyolc embernek már nem volt meg a pénztárcája. És a 9-es buszon, amelyre ő kapaszkodott föl nehézkesen, mindenki más nyelven beszélt, és telefonok csörrentek, és mindenki telefonált, de nevetséges volt az egész, mert úgy tűnt föl, mintha az utasok egymással beszélnének a busz két 233
