Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Zsávolya Zoltán: Meskete
Meskete Bodó Polikárpnak hívnának voltaképpen (igaz: nem jogszerű módon) jog- eró'sen meg aztán végképp nem!), s még mindig, ha a nevem hivatalosan - egy kis balesetből kifolyólag - nem Zajgó Róbert volna. Olyan mindegy (na bumm!), hogy hogyan; lényegesen fontosabb, mennyire profi módon összegződik bennem az emitt ismertetésre kerülő nagy kaland teljes személyzete. Csodáljam? Megváltozott egynéhányszor az egzisztenciám! Elég az hozzá: kihagynék itt jópár túlbonyolított és terjedelmileg már nekem magamnak is uralhatatlan epizódot eredeti történetemből, így, végtére is: szado-mazochista módon célozva meg - összességében - valamiféle általam egyáltalán elérhető hitelességet. Mesélhetnék, persze, azt hiszem, bőven, amit tetszene, s ahogy: egyáltalában nem terhel a fejlemények tárgyszerű megragadásával kapcsolatban semmiféle szolgáltatói felelősség. Sőt (rohadjon meg), sőt! Mégsem fogok felelőtlenül povedálni. Hiszen az újságból, ha éppenséggel akarta, úgyis minden pontosan kiderülhetett a paraszt számára annak idején. Csakhogy éppenséggel túlságosan hibásan pontosan. Hát emiatt és nem másért akarok szólni az alakulásokról végül én magam. Meglehet persze, ezirányú ambícióm erőteljesebb, mint ami a puszta szabatosságra törekvés alapján feltétlenül indokolható volna. Hiszen az egyedül hiteles (és tehát kiapadhatatlanul buzgó; ember gyanánt: állandóan motyorgó) forrás szeretnék lenni. Vád érhet továbbá azért is, mivel talán, látszatra, minden igyekezetem ellenére, zavarosan szövegelek. De számításba kell venni, hogy bizony személyiségbeli helyzetem sem túlzottan könnyű eloszlású! Ráadásul meghalt a feleségem, és ez, külsődlegesen, eléggé alapos magyarázatot adhat: mindenre. Ha másra nem, legalább zaklatottságomra. Frontálisabban: lótermetű és finoman szólva teltkarcsú oldalbordám, a kedves-akaratos Jupiter Jennifer, másokhoz hasonlóan, szintén - egy hulla. Illetve olyasvalaki, leginkább, akit annakidején soha, semmiképpen nem világosítottam fel megváltozott (Jelki”) állapotomról - ahogy visszagondolok az együtt töltött évtizedekre, mind az ötre. Bármennyire nyugtalankodott is bizonyos megérzései miatt, nem hozakodtam neki elő azzal, mi is történt lényegében, amikor mi ketten (ő meg én) először találkoztunk. Nem és nem tettem; és jól telt el így az élet. Nem is szívesen gondolok rá vissza most és így, hiszen - tengődtünk bár eleget, az öregség tartományáig feljutva, egymással, férj-feleség formán -, mégis (a végére) csak megszerettem. Olyan hangulatot nyújt tehát számomra ez az özvegyi állapot (egyszerre), amelyben már valószínűleg logikusan vetődik fel az ötlet: nem azt a címet kellene-e adnom az egész mizériának, hogy működésben lévő örökszerelem? Hát, gőzöm nincs. Mégis, azt hiszem, a legjobb az volna, ha felfüggeszteném átmenetileg ezeket az elvont gondolatokat, és egyszerűen azt mondanám el: konkrétan mi minden zajlik - éspedig állandó jelleggel - énbennem! 206
