Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - Bokányi Péter: Néhai PS költő(k) ürügyén
2. Lázbeszéd a holtak közül Tenger vérrel a feltámadt népet kozákkard festi, be lebukó napom. Füstölgő' esőben fut az élet s a távolban süllyed egy forradalom. Vágott fa görcse öklöm, lezuhan. Elveszett hazát morzsol szét a köröm. Láthatom: minden művem odavan, olvasóként pergeti a közöny Paták törték be a bordáim ívét, lerombolt templomban pogány vasak, halálhírem jelentés küldi szét, álmomhoz királyok tapsoljanak. álmomban arcomhoz szorítom a földet, ne lássam véres repedéseit, s a fák alatt szerte heverő' levelek kimaijult testívét, mikor mint legyilkolt katonák hallgatják az ágyúfüstös mezők csendjét s messziről mintha belőlük gőzölne a köd álmomhoz királyok tapsoljanak halálommal adtam el magam verseim halhatatlan szolgaként veszik meg jelszavak piacán s a magyar szabadság sas karmában pihen félek arcomhoz szorítom a földet 194
