Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Lányi András: The Media Is The Mess
Ha igaz, hogy történetek, mint Wim Wenders filmjében mondják, csak a történetekben vannak, akkor a történetek csak egymást hitelesíthetik. Amit pedig idáig egy szöveg értelmének vagy igazságának véltünk, utalás csupán egy másik szövegre. A televízió mindenek eló'tt azért hazudik, mert egy olyan civilizációs állapot paradigmatikus leleménye, amely az igazság mibenléte felól mélységes bizonytalanságban van - s jó oka van rá, hogy ezt a bizonytalanságot fenntartsa, sőt, ünnepelje, mint az individuális szabadság biztosítékát. Hajlama a hazugságra, láttuk, a technikai képmás természetében rejlik. Nem azért hazudik, mert valami mást állít, mint ami van, hanem azért hazudik, mert csak az van, amit állít. Azt állítja, hogy semmit sem állít: eltűnteti a kép jel-természetét és a tulajdonított értelmek alternativitását. És mindenképpen hazudik, mert a világot hír-értékén adja és veszi. A hír-értéknek pedig a hír igazságához, kulturális, szociális, erkölcsi vagy esztétikai értékéhez nincs köze. A hírérték az adott esemény mint műsorszám feltételezett (azaz a tetszési indexek önbeteljesítő' próféciáitól eleve eltorzított) élvezeti értékével egyenesen arányos reklámhordozó potenciál illetve az adott hír eló'állítás költségeinek hányadosa, pénzben kifejezve. Egy televízió akkor működik hatékonyan, ha maximalizálni képes egységnyi műsoridejének hírértékét. Ez más szóval azt jelenti, hogy a televízióban semmire sincs idő. Akár szórakozást, akár tájékoztatást kínál, a műsorgyár a világ dolgainak eredeti értelmükből kiforgatott, további megfontolást nem igénylő, azonnal ható kivonatával dolgozik. A világ a televízióban: illusztráció egy civilizációs állapot önigazoló önábrázolásához, amelyben a műsorrend teremti és pótolja az értékrendet, világos különbségét téve fontos (azaz erősen nézett) illetve említésre sem méltó, érdektelen események között; kívánatos, nemkívánatos és főműsoridőben kívánatos műsorszámok, témák és élvezetek között. Csak a leglaposabb leegyszerűsítés, a legkihegyezettebb poén, a legkönnyebben megjegyezhető hazugság tarthat igényt sikerre a televízióban. Nem arra tudniillik, hogy a közönség figyelmére méltassa, hanem arra, hogy a közfigyelem befolyásolásának technológusai egy beszédmódot tévékon- formnak találjanak. Alkalmasnak arra, hogy a figyelmetlenségre szoktatott nézővel elhitesse, hogy szórakoztatják vagy éppen tájékoztatják valamiről. Még pontosabban: alkalmasnak arra, hogy elnyerje a nézettségi indexre spekuláló hirdetők tetszésére spekuláló televíziós társaságok tetszését. A televízió hazudik, amikor pártatlannak tűnteti fel magát. Pártatlansága nem egyéb, mint a pillanatnyi politikai, üzleti és művészeti konjunktúrák felerősített visszhangja. Ha igaz, hogy a hatalom rendelkezés a mások cselekedeteinek befolyásolásához kellő intézményes eszközökkel, úgy nem lehet kétséges, hogy a technológiai-gazdasági hatalom korunkra jellemző, páratlanul magas fokú koncentrációja mellett e hatalom birtokosai mindenkor képesek rá, hogy a „fogyasztók” (azelőtt: közönség, a kettő nem ugyanaz!) meghatározó többségének véleményét és ízlését saját kínálatukhoz igazítsák: a társadalmigazdasági rendszer kiegyensúlyozott működtetésének követelményeihez. Minden tartós uralom, amennyiben nem fizikai kényszer alkalmazásán alapul, népszerű. Addig képes csak fennmaradni, amíg a publikummal el tudja fogadtatni azokat az alapelveket, melyeken az uralom előjogai alapulnak, legyen az a haladás szolgálata vagy az előkelő vér felsőbbrendűsége, a prole174
