Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Czakó Gábor: Eszmék harca
CZAKÓ GÁBOR Eszmék harca i. Horozvai Albert olyan türelmetlen ember volt, hogy rendre korábban húzta föl a sliccét, mintsem befejezte volna a vizelési. Emiatt aztán dühös lett és még türelmetlenebb, mert dolga lett volna millió, de hogyan merészkedjék így emberek közé? Miért volt türelmetlen? Bizonyára már sokan kitalálták. Amiért valamennyien. Horozvai is úgy érezte, hogy a világ nem törődik vele. Megy, amerre lát - ha szabad egy képzavarral élni - vakon. Fütyül őreá. Arra, hogy ő pontos, tiszta és eredeti és szellemes, művelt, diplomás, nyelveket beszélő és középtermetű, élénk tekintetű és haja oly szerencsésen barna, telítve titkos, tüzes-vöröses árnyalattal, hogy a nők megőrülhetnének érte - ha volna egy csöpp eszük... A világ - amilyen - talán még azt se vette észre, hogy húgyfoltos a nadrágja. Harminchét hosszú esztendő állt rendelkezésére, hogy fölfedezze Horozvai Albert kiválóságait és putty, mind a harminchetet elszalasztottá, mint Bugri kutya a cseregbogarat, amikor egyszerre akart kettőt fogni. Horozvai Albert édesanyjával, az említett Bugri kutyával és változó számú macskával élt Törökkőn egy üzemektől és raktáraktól bekerített kis családi házban. Amikor éppen ott, de erről majd később. Mondhatjuk úgy is, hogy a Boglya utcában, amely valaha merőleges volt a Kispiricsizma dűlőre, de ma már semmilyen iránnyal nem jellemezhető, mivel egyetlen ház maradt benne, ösvényvégi nyeles telken, mely vakbélszerűen mélyed a hajdani téesz és néhány kimondhatatlan nevű külföldi vállalkozás területébe. Rossz tréfa, hogy a házszám huszonnégyet mutat. Ennél is keserűbb Horozvai néni vicce. O naponta a házszámnál kettővel többször sikálja le szobája ablakának azt az egyetlen szemét, amelyen át a legkényelmesebben szemlélhetné az utcai eseményeket meg Albertet, de utca nincs, és Albert meg folyton elmarad valahol. A kisszéken kötögetve, zoknit zokni után. Jó meleg zoknikat, sízéshez, Bercinek. Kár, hogy a gyerek nem szeret síelni. Bezzeg Horozvai bácsi egy vitrinre való érmet és serleget nyert a normafai versenyeken. Lécei az előszobában állnak a sarokban minden őszön-tavaszon beviaszolva, akár a bakancsok a szekrény alján. A bőr és fa ápolás nélkül szétrepedezik. Az utca, ugye, tudjuk. S amíg Berci nem jön, látható az öreg sárgabarackfa. Egy vén esernyőre hasonlít. Göcsörtös, kanyargós törzse már vagy öt méter magas, végig kopasz, csak legfólül akad vízszintesen szétterülő ága. Ezek közül a legalsók évről évre elszáradnak, s a következő tavaszra egy lépcsővel följebb menekül az élet. Minden évben terem, mert a tavaszi fagyok oly magasan már nem ártanak a virágainak. Horozvai néni sokat tanult ettől 130
