Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv

Ferenc szédülten dói az ablakpárkánynak. Erőtlen kézzel feszegeti a kilincset, fulladozik. Nyitott szájjal lélgezik. Inog. Végigaraszol a fal mentén, izzadtan ér az előszobába. Pici mozdulattól nyílik az ajtó, ott imbolyog a lépcsők tetején. Keservesen vonszolja magát a szökőkúthoz, feltépi az ingét, vizet locsol magára.

Lehúzódik a medence kőfalához, félig elnyúlik a földön.

De már mellette áll Antal.- Állj föl - szól rá.- Te nekem ne segíts - motyog Ferenc, és megpróbál fel-állni.- Már állni se tudsz - nyúl Antal Ferenc hóna alá, és ráncigálja.- Akkor se - felesel a kertész, és kirántja magát Antal karjaiból. A harag visszaadta erejét. - Ha máskor ne, akkor most sem. Meg tudnál fojtani!- Te is.- Előbb-utóbb az lesz a sorsod.- Hamarabb patkolsz te el.- Odakerülsz, ahová a többieket raktad. A virágágyásaidba.- Te is közéjük való vagy.- Visszajárok. Ahogy majd a többiek. És túléllek: akkor mindenkinek elmondom. Minden kiderül!- Az is, hogy te segítettél. A park majd elárul!

Egymás után lépnek ki az asszonyok a kastélyból. Átöltöztek, indulnak haza. A fáradtságtól némák és lassúak. Megkeresik kerékpárjaikat és indulnak.

Lacika nincs köztük.

Anna kerékpározik elől, utána Ildikó, Cecília, s végül Zsuzsa. Köszönnek a szökőkútnál üdögélő Ferencnek.- Hatkor?- Hatkor - csendes a válsz.

Eltűnnek a fák között. Hosszú, sötét utakon kanyarognak.- Ezzel is kevesebb - sóhajt Ildikó.

Az ösvény elkanyarodik, rálátnak a kastélyra. Zsuzsa meglátja a toronyban Antalt, ahogy fényjeleket ad.

Lassítva kiabál:- Ott felejtettem a szatyromat.- Mást nem? - vihog Cecília.- Ne várjatok.- Biztos, hogy ne váljunk meg? - kérdi Anna, és leugrik a kerékpárról.-Ne!- Akkor holnap reggel.- Reggel - mondja Zsuzsa, és megfordítja a kerékpárt.

A kastély mintha lángokat vetne, olyan a lebukó nap fényében.- Ha sietsz, utoléred őket - taszít Lacika kerékpárján Ferenc. A fiú ügyetlenül kerékpároz, majdnem nekimegy a szemből érkező Zsuzsának.

124