Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv

- Ez már semmire se jó.

Felhó's szemmel fordul el Zsuzsa. Ildikó rápaskol a köhögő Lacika hátára:- Bolond vagy te, fiam. Ez ennyit se ér. Esélytelen vagy.- Hagyjon - tápászkodik a fiú, de csak a levegőbe rúg, ahogy Ildikó után ugrik.-$■

Tocsogós-zsombékos mocsárban vergődnek a fiatalok. Mint szörcsögő, bugyborékoló lápvidéken tavaszi áradáskor: nagylevelű, pompás virágú gólyahírek, méregzöld sások nőnek. Köztük szabálytalan, gáztól zavaros, fekete tükrű víz.

Mindketten nyakig sárosak. Halomról halomra ugrálnak, nem téveszthetnek mozdulatot. Cikk-cakkban haladnak, kiszámíthatatlan rendszerint: ahogyan azt az előttük ugráló fényfolt jelzi. A fiú megy elől, botjával böködi ahová lépni akar.

Nem tudni, mikor lesz vége az útnak.

A hajlongó asszonyok mögött kiültetett salviak sorai. Ferenc a vízcsapot nyitja: a kész ágyásrész közepébe állította a locsolót. A sziszegő, szörcsögő locsolófej nem mozdul, csak vékony sugárban ereszti a vizet, majd meglódul, s permetezve forog körbe. Az ágyás fölött szivárvány feszül ki: ám középen hiányzik belőle egy szakasz.

A magasban alig mozgó fénynyaláb

A vontatóról Lacika hordja az asszonyokhoz a növényládákat. Nem tud olyan gyors lenni, hogy fordulója végére ne üres ládákat találjon.- Kapkodhatnád a lábad - mordul rá Ildikó.- Nem hajt a tatár - felesel.- Az nem - kuncog Cecília.

Zsuzsának összeszűkül a pupuillája. Kiegyenesíti derekát, majd lenyúl egy üres ládáért, felveszi és nagy léptekkel elmegy Cecília előtt. Rálép Cecília kezére, s közben meg is löki:- Már megint láb alatt vagy.

Cecília nem mer válaszolni.

Zsuzsa a fiúnak megint felemeli a ládákat. Rárak egyet a csomóra.- Te meg ne hajigáid - szól Ildikóra - összetöröd a ládákat.

Ez már sok Annának. Pozícióját érzi veszélyeztetve.- Miért beszélsz annyit? - szól rá.- Semmi közöd hozzá!- Hogyan? - egyenesedik föl Anna.- Törődj a magad dolgával.- Ez az én dolgom - közeledik Zsuzsához.- Csak éppen elfeledkeztél róla.- Éppen én? De hatalmas lett a szád.- Sosem volt kisebb.- Na, majd akkor én betapasztom - hajol le Anna egy marék földért, s emeli.- Éppen te? Aki csak csészéket tud egyensúlyozni.- Nesze! - és Zsuzsa arcába vágja a földet.

120