Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
XXIV VERSELEMZÉS az életszövedékben hatásukat fejtsék. Az egyetemes egyesüle's azonban nem váltotta be a hozzáfűzött elvárásokat, a Sion-hegy lakója és látogatója, valamint Gozsdu ulá- nus csavargója, a küldetéses út helyett egy magasabb dinamika fogja, magának ennek az „örök mindenütt"-nek, vagyis maga a „hazátlanság válik világsorssá";36 s úgy tűnik, hogy az Ady-mű szubjektumát nem vigasztalja, hogy ennek a világállapotnak nem csak ő az elszenvedője, hanem teremtője (vagy teremtménye?) is alávetett. Figyelemre méltó Ady azon észrevétele Tolsztojról, hogy az orosz bölcselő író, bár az „Emberiségért sír", az „individualizmus élő szobra",37 amikor ugyanis Tolsztoj azt mondja, hogy jelenkorunkban, ahol csak a társadalmunk legjobbjainak adatott meg a szeretet és a testvériség, a művész sorsa önfeláldozás és szenvedés (szenvedésből kijut A Sion-hegy alatt lírai hőseinek is), melynek célja „az emberiség java"38 ebből a nagy egyetemes közösségből már előre kiszemelt pozíciót szán valakiknek:'0 Tolsztojnál a kiildete'ses ember küldetéses úton halad, míg Nietzschénél a küldetés éppen az, hogy küldetéses embere nélkülözze ez utóbbit, így lesz végül a győztes kettőjük felett a nevető harmadik, a magát átmentő romantika. A századforduló óta szlogenné vált nietzschei kijelentés („Isten meghalt") mantrázásakor legtöbbször azonban felejtjük, hogy mibe is pusztult bele a Nietzsche által is „öreg"-nek vélt Transzcendencia (Ady „öreg úr"): „az emberrel való együtt- szenvedés ölte meg".40 Lehet, hogy az Ady-versben futkározó istenember egyszerre szenved Tolsztoj, de Nietzsche41 szellemi ajándékpakkjától is?42 Az Isten-koldus háta piros betűkkel foltozott, mintegy beöltözött áz ünnep díszeibe (vagy a naptárba?), a beöltözés mint az ünnepre való előkészület formalitásként van jelen, ahogy várakozása a lírai hős megtérésére is, harangozására nem következik be spontán válasz. Az Úr, aki azért szállt alá, hogy harangozásával űzze el talán a kételkedés, talán a meg nem talált bizonyosság homályát, ezt az „örök köd"-öt, most dolga végezetlen kell visszatérnie szálláshelyére. A névkereséssel összekapcsolódó értelemkeresés úgy próbálja eljárását menteni, hogy nem beszélt-nyelvi, de beszédes tartalmak meg nyilvánulását kutatja (harangzúgás, halotti zsoltár), másrészt viszont a templomszolga- istenke hátára varrt feljegyzést próbálja kibetűzni, ez a talányfejtő olvasás pedig annál inkább izgalmas, mert nem felirat, amiről tudjuk, hogy micsoda (hiszen akkor már rég kiolvastuk volna), hanem írás-kép, amiről találgathatjuk43 vajon nem a lírai hős sorsa van általa bejegyezve (mint Kálmán C. György szerint „A beszélő köntös"-ben Lestyák sorsa a kaftánra)44 egyaránt jelenlévő mint ikon és nyelv,45 hacsak nem teljesen mindegy mi van odaírva, ha - mint azt a közmondás tartja - a betű megöl.46 Egy másik Mikszáth kisregényben, a Szent Péter esernyője címűben, a legendaképzés azon folyamata íródik, mely során egy zsidó ószeres esernyője keresztény ereklyévé avanzsál, ami csak azáltal történhetett meg, hogy Müncz zsidó feltűnően hasonlított a templomok festett képeire (ő is „fehér Isten-szakállal" „Tépetten, fázva fújt, szaladt"?).47 Akár templomszolgával (koldussal vagy tolszto- jánus csavargóval), akár magával Istennel való találkozását beszéli el a narrátor az értékeiben megfogyatkozott hős korszakában48 („Nyirkos, vak, őszi hajnalon"), - Hölderlin Pathmosz - himnuszával ellentétben - ez a valaki nemcsak „közeli", hanem kézzel fogható; hiába azonban a testi érintés, ha az istenkereső és koldus-istene egymásra-szorultan mégis pácban hagyják egymást. A Sion-hegy alatt ciklusban a isten-kép a játék önmozgásával alakul, s így isten mint üres hely konstituálódik, amely a játékmozgással szabadon-tölthető. A vers két mozgás-örömét nem élvező figurája között hiány lép fel annak következtében, hogy elbeszélnek egymás mellett (az egyik oly tartalmakat vél kutatni - név- és imakereséssel - amiről szó nincs, a másik pedig metakommunikációval akarja tudomására hozni a lírai hősnek - értse bár,
