Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA IV a golyómat kenyérért, bár kettőm is van, jól tudjátok ti is. Gondolom ti se váltatok volna meg a tieitektől... Most viszont már senkinél nem a sajátja van. Nálam se. És ez így persze sokkal egyszerűbb! Én ezt az egyet most kenyérre váltom. Aztán felmegyek a Romhoz, és minden marad a régiben. A többiek elhűlve hallgatják. Okos gyerek ez a Brindzi! Pedig ő a legfiatalabb. És mégis, milyen okos. Most már kicsit irigykednek is. Nem a golyók miatt, hanem hogy ilyen okos. De ez olyan jó irigység volt. Kenyérillatú. Brindzi tehát feláll, odalép a pulthoz és elkiáltja magát.- Egy csésze kávét, meg egy karéj kenyeret! A pultos, aki már töltötte volna a vizet, meglepődve fordul vissza Brindzi felé. Az ki se látszik a zsíros pult mögül. Éppen csak a feje búbja.- Aztán miért? - kérdezi az öreg. Bárki azt hitte volna, hogy mérges, vagy mi, csak Brindzi nem.- Ezért. - feleli és a kis, piros gumigolyót a kávéskancsó mellé gurítja. A pultos felemeli a játékot és tűnődve megforgatja ujjai között.- Az más - mondja és közben ide-oda gurigáztatja a labdát a karcos bádog-' lapon. - Akkor jó. - mondja még egyszer és kitölt egy csésze kávét meg egy porcelánra kanyarít egy vastag karély kenyeret. Nagyobb adagot mér, mint ami a fizetségért járna. Brindzi csörömpölve a fiúk elé pakolja a kávét, a kenyeret. Mindenkinek jut egy korty, egy falat. Közben a golyóról beszélnek. Ami most már az öreg pultosé. Most már neki is van labdája! Gurigatja is a pulton. Ide-oda... A fiúk esznek. Olvadozik a kenyér, mint a vaj. Az egyikük meg is jegyzi, hogy ha holnap is elcserélnek egy golyót, akkor kérjenek vajat is. De Brindzi leinti.- Az öregnek már van labdája. Nem kell neki több. Meg aztán mi maradna akkor nekünk? Hisz tudod! Gyerekek vagyunk. * Táncosnő' (Kádas Katalin rajza)
