Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA CSIKÓS ATTILA Egy korty kávé, egy falat kenyér III --------------------------------------------------------------------------------------Szi kkadt agyag cserepesedett a talpaik alatt. Amikor léptek, felnyikordultak lábukon a kiszáradt bőrcipők. Por szálldosott láthatatlanul a gyertyák halovány fénye alatt. Meleg illatok: kávé és pálinkaszag. Azon elmélkedtek, hogy mitől jó, olyan nagyon jó a friss kenyér. Négyen voltak. Négy gyerek. A pult előtt, egy ócska asztal körül ültek, csendesen beszélve el emlékeiket. Csuklóikon zsineg, előttük egy- egy piros gumigolyó. Azt gurigatták a fakó asztallapon. Ide-oda... Néha vizet kértek a csapostól, merészen eléje állva, csengő hangon. Büszkén, mintha egy rund forró pálinkát rendelnének az öregtől. Csapvizet ittak. Kávéillatot ima toltak és a kenyérről folytattak eszmecserét. Közben gurigáztak a piros labdákkal, ide-oda az asztalon. - De jó is nekünk! - sóhajtott fel Brindzi, akinek két piros gumigolyója is volt, de az egyiket elrejtette a Romoknál, rosszabb időkre. A többiek nem irigykedtek. Valamiből mindenkinek több van, mint másoknak. Sokkal több. Van akinek kenyérből, van akinek kis piros gumigolyókból. Talán olyan gyerek is van, akinek száz labdája is akad! A pultosnak például egy sincs. Szegény! Igaz, hogy van kávéja meg pálinkája és gyertyája, amiket kirakosgat az olajos, kopott asztalokra, de piros labdája nincs neki. Szörnyű élete lehet. Legalábbis így gondolják a gyerekek. A pálinkával nem lehet gurigázni. A kávéval és a gyertyákkal se igazán. Talán a csészékkel. Igen. De az meg törik. És az drága. A kenyérrel sem lehet. Nem illik. A kenyér, igaz is, a kenyér. Egészen megfeledkeztek róla, ízlelgetik a szót: kenyér. Jóleső szó. Illatos, zamatos, ropogósak a szélei, a közepe meg olyan lágy, hogy szinte jól is laknak tőle. Közben isszák a vizet és gurigáznak. Brindzi hirtelen elkapja a saját labdáját és az asztal közepére teszi. A tompa barnán bizonytalanul remeg a piros gumigömb. Brindzi mondani akar valamit. Erőlködik. Egészen szaporán veszi a levegőt. Izgul. Valami fontosat akar most bejelenteni!- Elcserélem. - nyögi ki végül. A többiek nem értik. Nincs nekik semmijük. - Ki cserél velem? - kiált fel Brindzi türelmetlenül, mintha hosszan taglalta volna már az üzlet előnyeit. A fiúk nem értik. Hogy gumilabdát cseréljenek gumilabdára? Pirosat pirosra? Tiprődnak. Aztán meg féltik is a gumigolyót. Az az egyetlen, ami az övék. Aztán az egyik hirtelen elmosolyodik. Ez jó! Ilyet még nem játszottak. Hiszen ki akart volna cserélni velük? A gumigolyónak hirtelen csereértéke lett. Hogy ez eddig eszükbe se jutott. Ez a magántulajdon, gondolják a srácok, és mindegyik Brindzi golyója mellé gurítja az övét. Brindzi meredten figyeli a sajátját. Közben mindenki cserél mindenkivel. Talán négyszer is egymásután. Gurulnak a kis piros labdacsok. Egészen belepirulnak az üzletelésbe. Végül is olyan ez, mintha beszélgetnének. Emlékeket cserélnek emlékekért. A saját emlékeiket. Aztán Brindzi felkap egy gumilabdát és elégedetten feláll.- Ez a tiéd volt. - mutat az egyik fiúra. Az bólint. - Jó. - mondja Brindzi és elmosolyodik - Akkor enni fogunk. A többieket lenyűgözi Brindzi határozott hangja, de nem igazán értik, miről beszél. Brindzi sejti ezt, így aztán az asztal fölé hajol, a haja majdnem belelóg a gyertyalángba, és beszélni kezd. - Pupákok! Nekem nem lett volna szívem odaadnom
