Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Szerdahelyi Pál: A magyar irodalom zarándokhelye Vas megyében
ebben nevelkedett fel a költő. Az utca felőli tíz ablakos udvarház impozáns épületként magasodott ki az apró házak között. Abelül is igen tágas kúriában hat nagyméretű szoba kapott helyet. Ezt az „úrilakot” még a költő nagyapja építtette. Később ebből a hatalmas udvarházból költöztek át egy kisebb házba, melyet rokonuk, Weöres Iván emeltetett, és az ő tulajdonukba került. Ezt az udvarház megléte idején még cselédháznak használták. Az épület a község túlsó végén, a Lánka patak közelében áll, ahol már elfogynak az utak, s úgy tűnik föl, mintha itt lenne a „világ vége”. Viszont bizonyos, hogy ez az idilli környezet kitűnő háttérül szolgált a tehenek legeltetéséhez - és a költő számára az álmodozáshoz, a versek születéséhez, mert itt csókolták gyakran homlokon a múzsák. A hajlék kissé beljebb épült az utcától, előtte virágos, pázsitos résszel, mögötte pedig gyümölcsfák kínálták nyáron, őszön át gazdag termésüket. Négy nagy ablak nézett az utcára, hátul hosszú tornác nyújtózkodott lustán, amelyről egyenest a rétre lehetett kilépni. Ez a ház a falu többi házaitól elkülönülve, a természet ölén vigyázta a csendet. Cina itt egészen közel érezte magához az eget, az Isten teremtette, romlatlan természetet. Fel lehetett látni a szemközti domboldalra is, melynek a szélén állt őrt a család harmadik háza, mely - az udvari részén hosszúra elnyúlva, egymás melletti külön bejárattal - öt cselédlakásnak adott helyet. Ezt az L-alakú épületet a falu népe egyszerűen csak „piros görbe” néven titulálta. Nevét onnan vette, hogy piros cserepek borították a tetejét, s éppen L alakja miatt hívták görbének. Amikor a költő legénykévé serdült, az ifjú úr puritánul berendezett, külön ,legényszobát” kapott itt, s az utcára néző lakás ablakából szép kilátás nyílt a szülői házra és az egész falura, sőt, tiszta időben még az Alpok (a Rax és Schneeberg) havas csúcsait is látni lehetett. Nos, ez a legénylakás volt az ifjú poéta dolgozószobája, ahol tökéletes csend ölelte körül, ebben az alkotó csendben születtek - főképp az éjszakák csendjében - szebbnél szebb ifjúkori versei. Mint említettem, a három ház közül már csak az utóbbi kettő áll. A „piros görbében” sajnos ma még nincs megjelölve, hogy valaha itt is alkotott az ifjú költő. Egyébként az állami gazdaság évtizedeiben is cselédlakásoknak használták ezt az épületet, a költő lakását is. A falu szélén megmaradt épületet, mivel az úgymond „kétszáz holdas kulák” tulajdona volt, elvették. Egy darabig még megtűrték benne a költő szüleit, később azonban az állami gazdaság - nem volt rá szüksége - elárverezte, eladta. Szerencsére sikerült megakadályoznom az új lakók beköltözését, az adás-vételi szerződés felbontását, igaz, csak miniszteri intézkedéssel, mivel már akkor arra gondoltam, ezt a házat meg kell menteni irodalmi emlékház, emlékmúzeum céljaira, a költő halála után. S ezt hála Istennek sikerült is elérni, évekig tartó huzavona után. Az évek folyamán igen leromlott az épület állaga, a tanács, anyagiak híján, nem tudta rendbehozni. Végül is az a sárvári állami gazdaság hozta rendbe ingyen, amelyik annak idején elvette, s nem volt hajlandó visszaadni, irodalmi emlékház céljára sem. A gazdaság a költő 75. születésnapjára, 1988-ban újította fel kívül-belül az épületet, ezt még megérhette „Cina”, nekem is kifejezte efeletti nagy örömét. Rá fél évre, 1989 januárjában azonban elhunyt, s így már minden feltétel adott volt, hogy céljának megfelelően lehessen 1058
