Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Szerdahelyi Pál: A magyar irodalom zarándokhelye Vas megyében
logezredbe katonának, szívében a csöngei első szerelem rózsás emlékeivel, a csalódás, a viszonzatlan szerelem minden keserűségével. Róza aztán két év múlva, 1841. november 23-án férjhez ment egy ezer holdas földesúrhoz, Móritz Ferenchez. Sajnos sem Kisfaludy Károly, sem Petőfi Sándor csöngei tartózkodásának emlékét nem örökíti meg emléktábla a kúria falán, csak Petőfi emlékét őrzi három emléktábla, három szobor és egy emlékszoba Ostffyasszonyfán. A diófából faragott Antal Károly alkotása, a bronz kompozíciót Simon Ferenc, a gipszszobrot Kisfaludy Strobl Zsigmond készítette. Meg kell említenem, hogy egyik hívem, Balogh Béla őrzött apai-nagyapai örökségként egy széket, amelyen a családi hagyomány szerint Petőfi szokott ülni a Tóth-kúriában. Később ajándékozás révén került a Balogh család tulajdonába. Amikor a hetvenes években berendezték a Petőfi-emlékszobát Ostffyasszonyfán, közbenjárásomra Balogh Béla odaajándékozta ezt a Petőfi-széket az emlékszobának. Mintegy nyolcvan évi tétlenség után a múzsák ismét visszatértek Csöngére, amikor egy csodagyerek, Weöres Sándor személyében - ahogy Bónyi Adorján írta a Pesti Hírlap vezércikkében - újabb „csillag” tűnt fel a magyar költészet egén, legelébb is Csöngén, „Cina” bölcsőhelyén. Weöres Sándor 1913. június 22-én született Szombathelyen, mégis Csöngét tekintette szűkebb hazájának, mivel itt, szülei otthonában töltötte gyermekéveit és ifjúkorát. Bár úgy emlékezik róla például Kosztolányi Dezsőhöz és Babits Mihályhoz írott leveleiben, hogy Csönge „sánta idők zsákjában felejtett kis vasi falu”, meg egy „elátalkodott szarkafészek”, ahol nem lehet mást csinálni, mint csak „falhoz verni az időt”. Mégis Csöngéhez élete végéig szoros szálakkal kötődött, bármerre sodorta az élet, sohasem szakadt el e tájtól. Gyakran hazajár Csöngére, barátai, költőtársai is rendszeresen meglátogatják. Szombathelyről kijár hozzá Pável Ágoston, Bárdosi Németh János és sok más irodalmár. Pécsről Várkonyi Nándor jön el hozzá, de sűrűn megfordul itt a bakonytamási papfiú, az író Tatay Sándor, Pestről meg Berda József. 1934-ben vendége volt a magyar népzene fejedelme, Kodály Zoltán is. 1989. január 22-én halt meg Budapesten, 76 éves korában. Gyászjelentését felesége adta ki a következő szavakkal: „Weöres Sándor hazatért. Engedjük el Isten nevében! Károlyi Amy.” Mégsem térhetett haza, bár sokszor kifejezte a kívánságát verseiben is, engem pedig, mint a „szülőföldjének papját” arra kért, hogy „kis Csöngéje” földjében én temessem majd el az ősi családi kriptába. Felesége azonban sajnos nem tartotta tiszteletben férje utolsó kívánságát, hanem Budapesten, a Farkasréti temetőben temettette el azzal az indokkal, hogy majd ő is melléje legyen temetve. Nekem, mint a költő több mint egy évtizeden át volt lelki- pásztorának, erről csak a Szentírás szava jut eszembe, amikor a feltámadott Krisztus ezeket mondja Péternek: Jiizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és odamentéi, ahová akartál, mikor pedig megöregszel, kinyújtod kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” (János év. 21, 18.) Csöngén egyébként három házuk is volt Weöres Sándoréknak, akinek édesapja kétszáz hold földbirtokkal rendelkezett a falu határában. Legnagyobb házuk, amelyet kastélynak hívtak a falubeliek is, ma már nincs meg, 1057
