Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh
dókat könnyedén hessentette el, és valójában fölöttébb rossz emlékei voltak madártársairól, amelyek, ha valamiképpen nappal nyomára akadtak, pimaszul röpdöstek körülötte, gúnyolták tehetetlensége miatt, az elszántabbak még arra is vállalkoztak, hogy megcsipkedjék, vagyis sosem érzett tólük részvétet, csak ellenségességet, rosszhiszeműséget, kicsit tehát kényszerűségből húzódott vissza, választotta a magányt, de hajlamának engedelmeskedett egyúttal, amely erre a sorsra szánta, kétszer kérdezett rá, amikor a madarak gyűlésére szólították, jól hallotta-e, valóban szükség lenne rá, és visszakérdezett akkor is, amikor bejuttatták a Nagy Tanácsba, csakugyan ó't választották-e, bizalmatlanul hunyorgott, porcikája sem kívánta a megtiszteltetést, gusztusa szerint lett volna, ha nyomban lemondhat, máris szállhat vissza lakhelyére, mert ő - talán egyedül volt ezzel a hatalmas seregletben - egyáltalán nem lelte föl az aláhulló aranytoliban az igazság pillanatát, kételyei ugyan nem másnak szóltak, de ekörül forogtak, hogy vajon keresheti-e egy lény önmagán kívül a lényegét, vajon istensége elhelyezked- het-e rajta kívül vagy inkább önmagában, és a töprengő' madár hajlott az utóbbi föltételezésre, tapasztalatai, zárkózottsága hajlították erre, pillanatig sem tekintette tehát közös ügynek Szímorgh fölkeresését, éppen csak azt nem jelentette ki - és ez komoly önfegyelmet igényelt tőle az én Szímorgh-om bensőmből vezérel - lesznek ott csinos mocsarak? - vetette föl a kócsag - -milyenek arrafelé a hegyek, a Kaf sziklái között érdemes magamfajtának kószálnia? - fejelt rá újabb kérdéssel a máskor mindig szerénykedő és visszahúzódó fogoly, a futkosások és kószálások hírhedt madara összenéztek a Tanácsbeliek ezekre a nem túlságosan szárnyaló kérdésekre, aztán hamarosan belenyugodtak, hogy minden közelítésben az önös érdekek kapnak elsődlegesen hangsúlyt, hiszen a kócsag miként kívánkoznék olyan helyre, ahol nem gázolhat a puha iszapban, nem kapkodhat föl kedvére ezt-azt a pocsolyából, és mihez kezdjen a fogoly egy olyan vidékkel, amely nem felel meg a rejtezkedve szaladgáló életformájának, tudvalévő, esetében a röpülés másodlagos kérdés, a kócsag képzelőereje legfóllebb egy másik mocsárig elegendő, a fogolyt sem röpíti tovább a fennsíkok szürke szikláinál, mindkét madárnak jellemzője, hogy jóval gyakrabban néznek lefelé, a lábuk alá, semmint hogy a látóhatárt pásztázná vibráló tekintetük, arról nem szólva, hogy az ég felé a legritkábban, esetleg félelmükben emelik fejüket, a kócsag többnyire attól tart, a megszerzett zsákmányt elorozzák tőle, a fogoly attól, őt magát tekinti valami ragadozó zsákmánynak, emiatt keresi a sziklák védelmét, a biztonságos kiugrókat, a kócsagot a tenger nem csábítja, az egy kicsit sok víz számára, a Kaf-hegy szikláin pedig fóltehetőleg szárazságra akadna, legjobb esetben apró tócsákra, ami kevés, a fogolyt a tenger a kócsagnál is jobban riasztja, de tapasztalatai szerint a zord szirtekről leselkedik a legtöbb veszély, keselyűk, sólymok, vércsék formájában, nem törekszik hát oda sem, szavatoltan biztonságos közeg az igénye mindkettejüknek, sajátos és egymástól eltérő igények, nincs közös nevezőjük, hacsak azt nem tekintik annak, hogy a zarándoklat gondolatát elutasítják, ekképpen megint tanácstalanok a hollók, és - természetesen - a sas, neki kizárólag a hollók szolgálhatnak tanáccsal, az akaratuk meg is volna, a tehetségük hibádzik, hol és mikor, milyen alkalomból készülhettek volna föl hasonló kérdésekre? ráadásul 1004
