Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh

tói indultak el efféle találgatások, emiatt szúró pillantásokkal adták tudtára szomszédaiknak és a távolabb tollászkodóknak, elegük lett a szófiabeszédból, az ügy, minek okán itt türelemmel várakoznak, komolyabb, az egész madárvilág - mondhatni - szent ügye, kéretik tiszteletben tartani, nem lezülleszteni az örök okvetetlenkedők alattomosságának színvonalára, és - igenis - a madarak legtöbbje eltökélte magát, nem szalasztja el az alkalmat, végül is a legnagyobb titoknak kell ezúttal föltárulnia, miként számolhatnának el utódaiknak, ha elmulasztanák a lehetőséget, ha ők fokozatosan megkopó legendát adnának csak tovább, ahelyett, hogy a fólfejtésével járulnának hozzá későbbi nemzedékek ismereteinek hiteles gyarapításához, és nem értették, miért ilyen gyámoltalan a Tanács, amelybe - persze - elhamarkodottan, méricskélések nélkül küldték képviselőiket, utólagosan már jobb megoldások kínálkoztak, dönteni így is lehetne némi határozottsággal, de nem történik semmi, onnét az ő körükből úgy tetszett, egyáltalán semmi - az ég egy világon noha történt, sőt, meglehetősen gyorsan, ha nem is látványosan követték egymást az események most éppen a bagollyal akadtak gondok; a baglyot ugyanis mindenképpen szívesen látták volna maguk között a zarándokok, jóllehet, fölmérték, mennyi kalamajkát okozhat nappal a gyönge látásával, viszont számítani lehetett arra, hogy éjszaka szintén röpülni kényszerülnek, máris nélkülözhetetlenné válnak a sötétben pompásan tájékozódó szemek, naplemente után nyomban ő válhatnék a legmegbízhatóbb vezetővé, igazán behozná azt a fáradságot, amit esetlensége a világosban okozhat, de a bagolynak egyáltalán nem füllött a foga az utazáshoz, szemmel láthatólag azt a fáradságot sem vette, hogy komoly kifogást keressen, akár olyasfélét, mint a fülemüle, nem is várta el tőle senki, hogy hozzá hasonlóan ékesszóló legyen és kifejtse egy mélységes mély vonzalom mibenlétét, komolyabbnak tartották, és a sast meglepte a nyegle érvelés, miszerint ő, a bagoly nem kedveli a huzamos röpüléseket, ő legkivált az omladozó romokat részesíti előnyben, azok zugaiban szeret meghúzódni, a környékükön bóklászni, ha annak van ideje, vadászgatni vagy jókat rikoltozni, hiszen az az ő élete, és a két fifikás holló: Emlékezet és Gondolat hiába kutakodott gazdag fegyvertárában, nem talált semmi olyasmire, aminek segítségével felvehették volna a vitát az egykedvűségbe süppedő bagollyal, holott sokat tudtak különcségeiről, hangulatváltásairól, de azért úgy hitték, föllelkesíti a nagyszerű madártávlat, a Szímorgh iránti tisztelet, és tanácstalanul álltak a Tanácsban a makacs közöny láttán, meglehet, a sas is, a hollók is rendelkeztek némi fogalommal a hangulatos romok csábításáról, azonosulni - természetesen - sem értelmileg, sem érzelmileg nem voltak képesek a bagollyal, nem is kívántak, a meggyőzés módozatait keresgélték, nem sok sikerrel; a bagolynak ugyanis a maga módján igaza volt: az éjszakai fényekben lenyűgöző alakulatokat öltő romok valóban megigézték ismerőjüket, nem engedték ki bűvkörükből mégha vágyta volna is a megszabadulást, a bagoly erre már csak amiatt sem vágyott, mivel leggyakrabban az élelmét ott találta meg az épületmaradványok között, az apró rágcsálók szintén ragaszkodtak megszokott élőhelyükhöz, és a bölcs madár ezt fölfogta, hullámzó kedélye ebben a környezetben megnyugodott, kiegyensúlyozottabbá vált, élvezte helyzete minden előnyét, a meg-megmutatkozó gon1003