Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh
ért, hanem ahol a toll gazdája lakozik, miként a legenda tartja: saját várában, ott ez a középpont, annak az erődítménynek az udvarán nó'tt a terebélyes fa, a Tudás Fája, amelyen dehogyis holmi északi sas tanyázik, hanem egyenesen Szímorgh fészkel, mindennemű hősök nevelője, a madarak nagyszerű fejedelme, istenség maga is, egyenrangú a többiekkel, és jószerivel minden madárból hordoz magán jellegzetességet, ezt fejezi ki titokzatos neve, ami annyit tesz: Harminc Madár, harminc egylényegű lény egybeforrva, a legjobb erényeiket tömörítve, amelyek rendre fólerősítik egymást és kioltják a gyöngeségeket, a madár-lét, a madárság eszménye, ami testet öltve létezik Kaf hegyén, a világot körbefutó hegyláncolaton, a véghetetlen kör kellős közepén, csak különleges erőfeszítések árán elérhető magasságban, fold és ég találkozásánál, ugyanis a Tudás Fájának ott kell állania, hogy mélyre hatoló gyökerei fólszívhassanak minden földi tudást, egekbe nyúló ágai pedig az ég ismereteibe kapaszkodjanak és ezáltal a két világot teljesen eggyé varázsolja a hatalmas fa, hozza mindenek tudomására, hogy valóban az van alant, ami fönt és megfordítva, ahogyan a „háromszor legnagyobb” állítja és tanítja, Szímorgh, a Harminc Madár éppen ezen a végtelen tudáson trónol a kikezdhetetlen örökkévalóságban és egyáltalán nem volt véletlen, hogy egyetlen elvesztett aranytolla annyi ideig hullott alá, hogy a várakozókban ugyancsak fölkeltette az örökkévalóság tökéletes képzetét: csodálatát és reménységét, a halandók mindenkori tartózkodó rajongását, amely tartózkodás csupán a legvégső esetekben engedi őket kiszámíthatatlan kimenetelű létkalandokba keveredni, inkább a türelmes várakozás megbonthatatlanságát sugallja ó, hányán és hányszor értették félre, magyarázták félre Szímorghot, legfőképpen olyanok, akik nem hittek legendájában, akiknek a nagyszerű hős, a kiemelkedő lovag, Rusztem apjának, Zálnak a fölnevelése sem volt kellő bizonyíték a madár-isten létére, jóllehet, meg van írva, versbe van szedve a fölemelő tanács és - persze - egyúttal parancsolat: ,A szálló madárban napot láss te, fényt, Világunknak ő ad szorongást, reményt” - mivel a Tudás Fájáról származó ismeretek, a lényegi tudások mindig tartalmazzák önmaguk ellentéteit is, hiszen csak így lehet teljes mindegyik, így felelhetnek meg az isteni követelményeknek, és Szímorgh tudása szükségképpen ilyen, nem lehet más, ettől vitathatatlan: „Való, való, nincs benne kétség, biztos, megbízható” - hallották a sivatagokban százszor és mondták-csicseregték tovább saját nyelvükön, sőt, egyikük, a papagáj még a sivatagban hallott nyelven is képes volt megismételni, amiben egyetlen vetélytársa akadt csak: a szajkó, ámbár ezek a fajták nem állottak nagy becsben a madárvilág előtt, valami titokzatosságot ilyenkor mégis éreztek beszédükből, talán egy kicsit hallgattak rájuk, csak éppen azt nem tudhatták, hogy ez mind-mind Szímorgh sugallata, mennyei akarat következménye: az aranytoll a hitetlenkedőket is meggyőzte, a keselyű leeresztette csőréből maga alá a sárga homokra, karmával odafogta, nehogy az egyszerre több irányból meglóduló szellő magával sodorhassa, és szemével biztatgatta testvéreit, amelyik teheti, igyekezzék közelebb, vizsgálják meg együtt alaposan, milyen üzenet állhat az égi ajándékon, sorjában próbáltak elvonulni előtte, legalább egy pillantást vethessenek rá, noha egyikük sem érzett magában olyan biztos érzékenységet, amely alkalmasint hozzásegíthetné a megfejtéshez, ha egyáltalán megfejtendő itt valami, így hát ez a 993
