Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh
kísérlet sikertelen maradt, mivel az alkony szép lassan homályba burkolta a tájat, hogy aztán az erőteljesebb estének és a száműzhetetlen éjszakának engedje át helyét, vagyis a kényszerűség azt diktálta, halasszák másnapra a jelenség értékelését, addig semmiképpen se oszoljanak szét, bújjanak össze szorosan egymással, hogy a hideget, az esetleges támadásokat kivédhessék, a pihenés majd jót tesz a várakozásba belefáradt agyaknak, a hajnal frissesége majd serkenti a gondolkodást, újabb közelítésekkel, nézőpontokkal gazdagítja az addigiakat, mi több, még az álom is segítségre lehet: hányszor meg hányszor esik úgy, hogy mozgékonysága vezet hozzá némely titkok kulcsaihoz, amikhez nélküle eljutni sem lehetne, hányszor meg hányszor tár föl végtelen lehetőségeket, amelyek egyszeriben mégis, szembeötlő logikátlanságuk ellenére, páratlan megoldásokhoz vezetnek, téveszme ugyanis, hogy a sötétség elzárná a látást, hanem éppenséggel egy másféle, más minőségű látáshoz kalauzol, amelynek törvényszerűségei legfóllebb a világosságban mutatkoznak képtelenségnek, de ott is inkább szokatlannak, hiszen pusztán csak a fény másik minőségéről van szó, amely kiegészíti az egyik felét, és ahogy elcsitultak végre a világ minden égtája irányában meglódult légmozgások, a szertelenségbe feledkezett szelek, följöttek a csillagok az égre, az éjszakai mennybolt apró kis madárkái, megjelent a kerekre tellett hold, fölülről finom ezüst-derengés szitált, alant a keselyű óriási karma alatt viszont apadhatatlan aranyfénnyel világított Szímorgh érettük beáldozott ékessége, fényéből mintsem veszített, talán még pompázatosabbá vált, és ezúttal valóban fárosszá alakult, a madártelep egyetlen igazodási pontjává, irányítani bírta fészkelődéseiket, amiket szépen táguló gyűrűk soraiba terelt, ezen a helyen, ebben a tömegben ez volt a legkívánatosabb alakzat, amely ráadásul tartalmazta a kincs biztonságos őrzésének lehetőségét, és fölöttébb érdekesnek hatott, hogy az a különleges világítás, amely a toliból szerteszóródott, nem ingerelte szokásos rikol- tozásaira a kuvikot, fóltehetőleg tapintatlan szentségtörésnek ítélte önmagában - minden figyelmeztetés híján is - az efféle hangoskodást, hát elállt tőle, csönd és mozdulatlanság dermesztette meg a beezüstözött tájat, a madarak különböző méretű halmai olyannak látszottak, mint egy remekbe sikerült szántás tömérdek rögei, amelyek fölé lüszterüvegből boltozódott méretes harang, a kényes fül már-már hallani vélte ennek a míves harangnak a színes bongásait is nyugodt, mondhatni kellemes éjszaka volt, álltában a keselyű is bólintott egyet, noha pillanatra sem engedte ki karma alól a rábízott kincset, amikor pedig kelet felől derengeni kezdett a láthatár, a korán ébredő madarak olyan örömteli, reménykedő dalolásba fogtak, hogy lustább társaikat nyomban fölserkentették, irdatlan mozgás támadt az elfoglalt területen, mindegyikük fohászkodáshoz látott, megborzolták, elrendezték ruházatukat és érdeklődve várták, születik-e valamiféle javaslat az előállott helyzet megoldására, fólveti- e valamelyikük a cselekvés lehetőségét, netán ez a várakozás nyúlik tovább és netán átvált a hosszú várakozások ismert nyomasztásába, egyelőre azonban mindahányan fajukra jellemző dallamaikat küldözgették bele a máris reszkető-rezgő levegőbe, csak a papagáj hajtogatta rendületlenül: Szímorgh, Szímorgh... - annyira beleakadt a szóba, a többieknek semmi szükségük sem volt az ismételgetésre, így is pontosan érzékelték miről van szó, akkor aztán egy hallgatást parancsoló rikkantással szólásra emelkedett a sas, amely a 994
