Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh
FÁBIÁN LÁSZLÓ Szímorgh Szépen pörögve kavargóit alá a derűs égből az aranytoll, teremtett lélek nem vette észre, mi hullajthatta el, mindössze arra a fényes csillogásra kapták föl fejüket, amellyel a nap sugarai visszaverődtek róla, erre azonban nem is lehetett nem figyelni: a villanások a pörgés ritmusát követték, ettől azt a látszatot keltették, akárha egy ereszkedő fárosz üzenetei lennének, amely üzenetek a kulcs ismeretében pontosan megfejthetők, a madarak biztosra vették, üzenet is, abból a világból érkezik, amely náluk magasabban rendezkedett be, az égi világból - mondhatták volna, de a kijelentés az ő szájukból semmi különöset nem jelentett volna, hiszen maguk is jobbára az égi világban tanyáznak, szárnyaik igazi közege a szétáradó levegő, az átlátszó kékség apró mintázatai ők, fürge, mozgékony, olykor meg méltóságteljesen libegő díszek, és tudatában voltak annak, hogy számukra - ugyan különböző fokokon - korlátozva van ez a magasság, a legmerészebbek fölött még végtelen magasság sejlik, beláthatatlan, titokzatos, a fölfedező kényszernek sem enged, ellenáll, és az aranytoll - erre a következtetésre jutottak - abból a berepülhetetlen magasságból ereszkedett lefelé, és miként lenni szokott, először az élesszemű ragadozók: sólymok, sasok, héják, karvalyok, ölyvek, vércsék, kányák észlelték, amelyek - ha nem köröznek éppen a levegőben - magas fák elszáradt ágairól, fönséges kiugró szirtekről leskelődnek, pillanatra sem adva föl a vadászat vagy annak lehetősége izgalmát, ezúttal mind a faágak őrszemei, mind a lég röpdöső urai kissé félrefordított fejjel követték a méltósággal közelítő csillogást, amelyről nyomban kiderítették, nem zsákmány, nem tartozik az aki kapja, maija tartományába, ösztönük óvatosságot parancsolt, vágyaik még inkább erre intették őket, a nemzedékről nemzedékre örökített ismeretből úgyszólván mindannyian azonos sejtést alakítottak ki és ez állt legközelebb a jelenség különös voltához is, a szokatlan, a szembeszökő tüneményhez, és valóban hatalmas tévedés lett volna másra gyanakodni, mint a régtől várt jelre, az elődök átszármaztatott hagyományaiból többé-kevésbé alaposan ismert és a szárnyasok egész rendjét összefogó híradásra, amely ezeknek a hagyományoknak a magja volt, középpontja, feléje irányult minden egyéb gondolat olyan sűrűséggel, hogy olykor már-már tökéletesen eltakarta ezt a sejtelmes középpontot, de érezték és ott tudták olyankor is, a lényeg képes volt megóvni önmagát lényegességében, ha nem is tárulkozhatott fól minduntalan, és mert - remélhetőleg végső bizonyosságul - lassan pördülgetett lefelé szikrázó fényességével, mintha a napnak csupán egyetlen célja akadna, hogy tündökletessé tegye, átfordítsa látványként abba a magasztosságba, amellyel a legendák övezik, hogy meggyőzzön minden 990
