Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Monoszlóy Dezső: A halálom utáni napon

mondat, pedig ellentmondásos zagyvaságnak látszik. Nem észen, érzelmen szűrt mondat ez, humusz, erőtér, Gábor lubickol benne. Az az okos Gábor, aki eszeveszett szeszélyességekre képes, aki nagy emberszeretetében senkihez sem tud alkalmazkodni, azokat bántja a legkegyetlenebbül, akiket legjobban szeret. Pedig másokhoz alkalmazkodni a leghasznosabb önzés. Mialatt mások­hoz alkalmazkodunk, ráérünk önmagunkkal foglalkozni. Aki nem alkalmaz­kodik, az harcban áll, és a harcban nemcsak a múzsák hallgatnak, mert ők a viadalok dáridójában súghatnak is valami értelmeset, de egy saját magunkért megvívandó lovagi tornára nem marad idő. Alkalmazkodni kell, úgy is annyit, amennyit én alkalmazkodtam hozzád és másokhoz. Persze ezt sem szabad túllihegni. Az erőlködésnek verejtékszaga van. Magdi erőlködésének is. Csen­ge olyan szépen tud énekelni. Gábor biztosan szeretné, ha énekelnél. Te ezt honnan tudod? Vannak elegen, akik Gábornak énekelnek. Nem szabad el­sietni, ki kell várni, amíg Gábort is eltölti az elvárás gyönyörűsége, amíg az ő száján buggyan ki, énekelj, Csenge. Amikor a mutatvány már nem exhibició, a mások kívánságának a szolgálata. Ilyenkor egy giccses dal is megteszi, pláne, ha ez vallomásnak minősíthető. Mindenkinek van egy álma, az enyém te lettél, van egy nagy-nagy ideálja, az enyém te lettél... Egy pintyőke-hangon is elcincogható, a másik úgyis úgy hallgatja, mintha angyalok énekelnének. Csenge csendes dúdolásba kezdett, a pincér kimozdult tunyaságából, bár messziről is látható volt, nem ürült ki még az üveg. Van egy szín, amely mindent eltakar. A fekete. Az iskolai füzetben be­satírozott téglalap. Mi ez? Sötét alagútban négerek harca. Mi még? Gábor álmai. Gábor mindig fekete színűén álmodik. Nemcsak mert nyomasztó álmai vannak, hanem mert nincs bennük semmi tarkaság. Csengének tarka álmai vannak akkor is, amikor állítólagosán szerelmes, és amikor kigyógyul ebből a marhaságból. Csodálatos zsiráffiúk és lányok vágtatnak, hosszú végtagjaikról, sudár nyakukról pöttyösen pattog a kecsesség. Meleg, barna szőrökkel bebu­gyoláltak az őket üldöző manók, majmok és egyéb szörnyetegek. Aki feketén álmodik, azzal elképzelhetetlen a közös élet. Pláne olyannal, aki bukdácsol a fekete színekben. A tarkán álmodó Csengének kell besegítenie az eloltott lám- pájú hálószobába. A férfi ne botorkáljon, a férfi meneteljen. Péter igazán nem lángész, de annyit máris tud, ha elég sokáig él, rendőrtábornok lehet belőle. Gábor az élet értelmetlenségéről prédikál. Az ilyesféle szentenciákat nem kívülről kell hallgatni, a bensőnkben támadt sötétséggel kell szembenézni, ha szívderítőbb tevékenységre nem futja. Milyen szín a fehér? Annak az iskolai füzetlapra rajzolt, üres négyzetnek a fordítottja, a sivatagban állt egy arab, de már elment. Csenge óvatosan kortyolt a borból, szerette volna szétugrasztani a benne bukfencező gondolatokat. Mindenkinek van egy ideálja. Hát erre alkalmasab­bat Gábornál nem lehetett volna kitalálni. Mert az ideálok csak a valóság mezején a mozisztárok, bokszbajnokok, cowboylovagok, bodygardok, az ideál azonban a valóság fölé emelt valami, cseppet sem hasonlít az előbbiekhez. Többrendbelileg rendhagyók. Gábor már a koránál fogva is az. Persze csak addig, amíg ő is a sejtelmesség megközelítésével bánik vele. Mint egy Csengének küldött daliás, uniformisos képpel, amellyel azt írta ajánlásul: Ezt a fényképet ötvenéves késéssel kézbesítette a posta. A posta és nem az élet. A fene egye meg. De amikor az ember már benőtt fejelággyal azon kezd mor­964

Next

/
Oldalképek
Tartalom