Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Monoszlóy Dezső: A halálom utáni napon

határozott, úgy határoztam, akár az örökké frázisával, talán mégis vele akarok élni, jól tudva, az élet öreg korban általában rövidebb ideig tart, mint a fiatalé, türelmetlen lénnyel a közös idó't nehéz kibírni. Mit szeretsz azon a buta lányon, Csenge? Na, ugye, milyen könnyű kiugratni a nyulat a bokorból. Mert mindenben más, mint te. Nem az ellentétek vonzzák egymást? De. Meg a hasonlóság. Jobban szereted, mint engem? Jobban. Ezt persze halkan, sejtelmesen, tapogatózva kell kiejteni. Cseppet sem fölösleges próbálkozás. Gábor szenvedélyesebb, mint máskor. Hatalmába ejti az újrameghódítás szeszélye. Később még azt is bevallja, számára a legizgatóbb látvány, elképzelés, ha nők szeretkeznek egymással. Ha fiú lennék, nem szeretnél? Nem. Egy hozzám bújó férfi idegességet, szinte iszonyatot támaszt. Amikor egész fiatal voltál, akkor is? Gábor töprengve bámul, látszik rajta, elbizonytalanodott. Akkor talán nem. Egészen fiatalon a fiúknak nincs neme. Egészen fiatalon néhány fiú olyan, mint a lány.

Milyen a bőr? Sikamlós. A fürdőkádban a marokból kiugró szappan. Utánanyúlsz, parancsolsz a vízben, a víz is sikamlós. Csak a bó'rön át megérinthető a test. Gábor irtózik. Azoktól a zseniális íróktól és alkotóktól is, akik...? Mindent összezavarsz. Te a testről beszéltél, nem a szellemről. Ami az irtózást illeti, az rossz szó. Ezt visszavonom.

Az én kelepcémből nem szabadul. Van amit nem lehet köpönyeg alá seperni. Hogy fér össze például az egyén teljes szabadsága, amit fennen hirdetsz azzal a kijelentéssel, nem szeretnél szerecsen gyereket. Az mindössze az én személyes szabadságom óhaja. De ezzel másokat zársz ki. Gábor tudata behatárolt, életelveivel farkasszemet néző érzelmeket rejt. Gáborral veszedelmes közös életre vállalkozni, mert a közös élet amúgyis elképzelhetetlen.

Miért szakítottál vele? Ezért, meg még harmincötféle okból, akárcsak az az egyszeri polgármester, aki amikor a világvégi városkájába érkező híres ember kérdőre vonta, miért ne fogadták ágyúdörgéssel, máshol mindenütt ehhez van szokva, azt felelte, ennek számos oka van, pontosan harmincöt. Először azért nem, mert a városnak nincs ágyúja. A többi ok felsorolására a nevezetes vendég nem volt kíváncsi. De felsorolható-e valamennyi ok, vagy éppen az ellenkezője? Minden tudat kaotikus, csak a realista irodalom akar kerek mondatokkal rendet teremteni benne. A valóság eszméletét azonban túlbeszéli, kifoltozza, nem marad rés, amelyen beszűrődhetne a végigmondhatatlan és az elhallgatott. S a modern, a posztmodern is hiába erőlködik, amikor szavakkal, mondatfoszlányokkal vállalkozna ugyanerre, az egyén tudatában a félmondatoknak, a szótöredékeknek tovább ér a fókusza, a beláthatatlanság síkján, a megtapasztalt, a megélt tégláival építkezik. Pékinas, krampusz, gomb, kéményseprő, Vörös Pimpernel, egy régi film, ennyi elég. Az ajtó hasadékain borjúpörkölt illata árad, és egy füstös kiskocsma ablakain át is. Mi van abban a kocsmában? Kik ülnek abban a kocsmában? Gábor és sokan mások. Egyikük-másikuk nem is él, vagy az emlékezet tagadta le a létezésük, de egyszeriben egyetlen szó tapintható közelségbe varázsolja valamennyit, még a hallgatásukat és a beszédjüket is hallani. Félbevágott freskó úszik a fejük felett, minden részlete annyira éles, mintha kezedből tartanád a szemed elé. Csak a hangulat dimenziójában van feltámadása a múltnak, a visszaemlékezés szétmaszatolja, darabokra töri.

Miért szakítottál vele? Azért, mert Gábor romantikus racionalista. Ez jó

963