Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5-6. szám - Kolozsvári Papp László: A kert

szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban című traktátusa. Ám nehogy holmi száraz vénkisasszonynak képzeljék az urak, megvolt neki a Nagy Katalin cárnő szerelmi élete, a jó ég tudja, kinek a tollából, s ugyan ki azonosíthatta volna pontosabban az aláhúzásokat, ha nem egy detektív, aki voltam, hiszen megleltem a tintaceruzát is, amivel Rózái aláhúzta azokat a sorokat a könyvben, melyek mély hatást gyakoroltak rá. Hogy minő lélekelemzést lehetett az aláhúzásokból kipassziánszozni! Valósággal elszégyelltem magam, amikor nagyiklódi magányomban, az alkonyi kert fölött merengve átadtam magam Rózái lelkének, ahogyan magamban neveztem a felemelő állapotot.

így vándorolt el minden személyes holmija Rózáinak az Alsó Kereszt más nevén Dohány utcából Nagyiklódra. Fésűk, hajcsatok, szalagok. Cipők, harisnyák, ingvállak. Az ágynemű! És az alatt, a naftalin szagú szekrényben meglelt, rózsaszínű szalaggal átkötött szerelmes levelek. Ezeket, megvallom, nem b^sátottam a nyomozás rendelkezésére, előbb magam akartam elolvasni őket. Én nem írtam neki soha, a levelekből pedig megállapítottam, hogy volt egy rajongója, még kamaszlány korában, a férfi jóval túl a harmincon, bizonyos Égőn úr, aki valósággal belebolondult a csitribe... Szűzi szerelmével üldözte megszállottan, s végül elmenekült előle vagy tulajdoni szenvedélye elől. Utolsó leveleit Berlinből írta, s hevülete hültén kiderült róla, mint annyiunkról ebben az életben, hogy nem volt benne semmi érdekes, csupán a szerelme, s ez ellobbanván, arról tud csak írni, hogy Berlin rideg város, a német ételektől gyakran van gyomorgörcse, vásárolt egy szürke kamáslit, s hogy a házban, ahol lakik megölték a házmester hajadon lányát, belefojtották a Spreebe. Ez Berlin folyója, fűzi hozzá tudálékosan.

Rózái meglepően gazdag ruhatára, könyvei és csecsebecséi lassan új életre keltek a kúriában. Télikabátján, ami gondosan el volt téve egy nagy papun- dekli dobozba, könnyű fenyőillatot fedeztem fel. És így tovább, hűvös illatot árasztottak a fehérneműi. A lepedőből marólúg szaga áradt, amikor széthajtottam, s egy gyűrött kosztümkabátka válltöméséből - sose láttam rajta azt a kabátot - dohos szag párállott. Nem ment el az eszem, uraim! Egyszerűen a kedvenc magányos játékomat játsztam, amikor belépvén a nagyiklódi házba, hangosan köszöntem neki, megkérdeztem, ma mit vett fel, meghallgattam, amint felsorolja aznapi öltözékét, bugyitól a kalaptűig, s megemlíti azt is, milyen színű gömböcske ékesíti a tűt... Aztán leültem az ablakba, kibámultam a hatalmas kertre, ódon volt, mint valami őserdő, s vártam, hogy bealkonyod- jék a lelkemben pedig eloszoljék a Kolozsvárról magammal hozott súlyos sikertelenségek és hivatali bosszúságok utolsó emléke is. Néha elővettem egy- egy könyvet, nem feltétlenül a Rózái könyvei közül, akkoriban tán nem minden lelki okszerűtlenség híján, kedvet kaptam az okkult olvasmányokhoz, magyarán azokhoz a sületlenségekhez, melyek túlvilági lények evilági megjelenéseiről szólnak; égi jelekről, csillagállásokról, démonokról, lidércekről povedálnak... ízlésem nem volt válogatós, ebbe a sorba tévedt bele a magyar irodalom két híres-nevezetes kísértethistóriája, a Mikszáthé és Krúdy Gyuláé és megannyi angol kísértettörténet, ötletesek, buták, bárgyúk vagy tüneményesek. Többnyire hideg vacsorát fogyasztottam, vagy megmelegítettem azt, amit kérésemre a szomszéd Katica néni főzött. Utána portóit kortyolgattam, s vártam Rózái megjelenését.

548