Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Békássy Éva: A sennyei tölgyhöz; Weöres Sanyinak; Rocca Di Papa (versek)

Kié volt vajon több a fény, tiéd-e tölgy, vagy az enyém, a gyermeké, ki mer és fél?

Mikor a réten megállt a szél, tudtad, mikor az őz elillant, mikor az égen szalonka villant, vagy mikor némán figyelt a nyúl? Fa, kinek ága a Holdba nyúl, ennyi titok veled nem élmény?

Szívedben az év hogy dobog? Benned az öröm hol lobog?

Egy évezred neked mit mond? Tudod mi volt a jó, mi volt a gond? Tudod, mért bús a Rába vökgye, te, az ország legvénebb tölgye?

Te piciny makkból let nagy fa, te szenv nélkül élő ős csoda.

Weöres Sanyinak

Egy szerény vasi üzenet és sok

sok köszönet, mert hát én is (gondolatban):

„Sokszor megyek Szombathelyre, gondjaimtól szabad helyre,”

Kámba, Jelibe is járok, Szedegetek sok virágot.

És mert vágyom fűre, fára, Bekukkantok még Tanára. Szeretem a Szakáll Grófot,

Ki ott annyit plántálgatott.

Kőszegen bár sok a rokon, Közéjük én nem tartozom. (Kőszegen egy sarkon megállsz, Kutyára dobsz, rokont találsz.)

Tovább Bozsok, selyem pázsit. Mímeljük a kastélyosdit. Nyírott buxus, nyitott emlék, Egy fűszálat bár vihetnék!