Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Kántor Zsolt: Az eldugott bölcselet
KÁNTOR ZSOLT Az eldugott bölcselet Ahogy belenyúltam az irattartóba, hogy tiszta papírt vegyek ki, a mutatóujjamat elvágta egy lapéi, kis vércsepp keletkezett a lapszélen, marginális „dolog”, corpus delicti, gondoltam, ettől a kis vértől még rámehet a vers, „rámegy” az egész életem, mondta másik énem, milyen hirtelen megtörténik, bármi, oly avatatlanul .közlekedünk” még ebben az ismert világban is, amit olyannyira kellene már ismernünk, hogy arra gondolni se merünk, ami odaát vár ránk, egyszerűen fáj, hogy nem tudunk, sajog, hogy van ismereteinken kívül még valami, ami ugyanúgy érvényes, mint amit érzékelünk, de attól, hogy nincs birtokunkban az a „hiány”, még van, köszöni, jól érzi magát nélkülünk és kész, átlépni egy másik „másvilágba”, egy olyanba, amilyen „nincs”, hát lehet-e, szabad-e, nem halunk-e rögtön bele a feltámadásba, mert trauma lesz, szédüléses, ájulásos zuhanás, lebegés, agyunk helye újra fájni kezd, mint a levágott láb és elhunyt szavak lépnek az élók helyébe, végigpereg történetünk, mintha a saját fejünkben ülnénk és bekapcsolnánk a „szemeket”, archaikus video, a sors „megsemmisülése” és újjáéledése az időben, azután egy kis vércsepp egy „húsos” géppapíron, a betűkkel töltött síkban, egy kis vér, na és, mi van, mitől félsz poéta, született vérengző, hiába reinkarnálód magad, istenné senki nem avat. A beszéd háza Nem azon a nyelven beszélünk, amelyiken szeretnénk. Ha beszélnénk is, csak befelé. De oda se úgy! A Másik számára egyetlen beszédmód létezik, a félreírt, mellébeszélt nyelv. Szertebomlik, mielőtt Egy lenne. Önáltatás, köd, levegőbe árt” kacskaringók. Nincs tárgya, íve, nem organikus. Szétszáll, mint a tollpihék. Nem „diszkurzív”, az önkéntes interakcióra is képtelen. Ez én volnék. A beszédlehetőségek ura s elszalasztója, elherdálója. Szöveg-narkomániás, szó-vályogvető. De tudom, hogy az anyag, amivel bánok, önálló életet él. A nyelv volt előbb vagy én? Altatott kommunikáció: mindenki másra gondol, mint amit mond. Egyébként is, mindig máshol jár az eszünk, mint amiről pont, épp akkor „megszólalni” akarunk. Másfelé figyelnek a szavak, miközben kimondjuk őket. A megértés: két folyadék összeöntése. Belefolyik a kék a sárgába. Elmebaj: a 820
