Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Kántor Zsolt: Az eldugott bölcselet

befogadás legkompatibilisebb válfaja. Ott legalább „egyfajta” logika érvényesül. Horizontok olvadnak egybe, két tudat, jelek gemkapcsaival összetűzve. A beszélgetés olykor felforrósodik, olyan sűrű lesz, mintha „kötne” az agy. Mégis, a nemlét jön vele közelebb. Bármi jó dolog megy végbe, azzal is csak vesztünk.

Feltéve, de nem megengedve

mennyit nem alszunk és mégsem vagyunk jelen mennyit izgulunk és nem homokba dugjuk a fejünk hanem busongásba folyton ott pulzál egy ködfelho arcunk körül a lila gőz a különbözés miatt érzett félelem minden magyaráz-kodással újabb falakat húzunk fel a régebbi panelek elég hogy mind hermetikusabban elzárjuk agyunkat a levegó'tól a kint szinte megszűnik így már-már el is hisszük, hogy a bent az az egész ó Istenkém nyisd fel a koponyánkat a többes én lakhelyét szívd fel nyugalom-szívószáladdal idegeskedéseinket hadd nyisson kaput az ész a világra szálljunk ki idó'nkból lépjünk a végtelen űrbe és lebegjen velünk széjjel szerte a rettegés burka lazíts el minket itt e zárkában amit mi magunk alkottunk büszkén mintha a szabadság nevű cellát hordtuk volna össze hiúságból kicsinyességből és hitetlenségből ennyi az egész drága jóisten látod? most tudjuk és elmondjuk mégis másként cselekszünk s mennyit nem alszunk a pénz miatt

Alvás, alvadás, elvonás

Elmúlnak az árnyékok. A hangok is. Mintha élettelen volnál, a hiányt mégis érzékeled. A kristályosodás korában eltűnnek éló' és holt anyagok között a határok, egyre több protézis veszi át a szervek szerepét. Biológiai organizmusokra fog hasonlítani a gép. A kristály, bár szervetlen, növekedni kezd, hirtelen borzas pénzvirág lesz. Vagy egy puma, aki tablettával él. A fájdalmat úgy fogjuk palackozva megvenni, mint a sört. „... amikor pedig eljön a tökéletes, megszűnik, ami töredékes,” ahogy Pál apostol megírta a Korintus- belieknek.

821