Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon II.
meg a helyzetemet. Hiszen amikor aláírtam, nem a lelkiismeretemre, hanem az eszemre hallgattam. Nem engedhetem, hogy kitalált vádakkal, amiket majd hamis tanúk bizonyítanak, lecsukjanak. Nem vagyok Mindszenty, sem Bulányi. Nincs bennem elég erő ahhoz, hogy mártírsorsot vállaljak, vagy az évekig tartó cellafogságot. Hogy bírnám ki misézés nélkül?! Ami mindig Krisztus közelében tart, ami a napi közvetlen társalgásunk az Úristennel, és ami összefűz minket, hívőket, valamennyiünket az oltáriszentség közösségében? Meggátolják, hogy az Úr szolgájának tekintsem magam?! Eltiltsanak az igehirdetés kötelességétől? Elszakítsanak a vérré lett bortól, a testté lett kenyértől? Dutyiba dugjanak, meghurcolják a nevemet, testileg is, lelkileg is összetörjenek? Itt van páter Marcellus esete. A vádirat szerint, az újságok is megírták, „a népi demokratikus rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés” támogatója volt. Nem árulta el a gyónási titkot, amit rábíztak azok a fiatalok, akik tiltakoztak a padláslesöprés, a kuláklista, a rendőrök pofozkodása ellen. Tizenöt évet kapott, ebből egyet - jó magaviseletért - elengedtek neki. A szegedi Csillagban, ahogy mesélte, naponta kétszer hoztak enni a konyhások. Köményleves, lekváros tészta, káposztaleves és babfőzelék váltották egymást napra nap. Az ebédhez és a vacsorához egy pohár vizet meg egy-egy szelet kenyeret adtak. Állandóan szomjasak voltak. Összegyűjtötték a kenyérdarabkákat, kis galacsinokat gyúrtak belőlük, apró, kerek lepényekké lapították, és Marcellus atya vizeletét itták bor gyanánt - mégiscsak fólszentelt személy! Vasárnaponként cellatársai a priccse köré gyűltek, letérdeltek, és ateista, zsidó, református, katolikus - mikor kit raktak mellé - egyként megáldozott. Most meg, hogy kiszabadult, az Egyházügyi Hivatal nem engedte egyetlen plébánián sem megtelepedni. Ha éppen jól van, hol itt, hol ott helyettesít. De több időt tölt a kórházakban, mint idekint. A szíve meg a veséje tönkrement, tyleggyógyítani már nem tudják. Az orvosok csak tessék-lássák kezelik, nehogy elmarasztalja őket valaki. A fejével sincs minden rendben. Magában beszél, énekel, néha-néha kiereszti a hangját, a Hét gyertya ég című kórust szólózva, s az emberek ilyenkor rémülten menekülnek előle. Mi lenne, Uram, mi lenne énbelőlem? 15 Mariska fóltolta a peronra kosarát, s a fogódzót megmarkolva, nagy lélegzetet véve, utána mászott a magas lépcsőkön. Egy pillanatra szuszogva megállt, kosarával belökte a kocsi ajtaját, s mindjárt az első ülésre, háttal az ajtónak, letelepedett. Ha csak tehette, időben eladta portékáját, mert ezzel a háromóra tízessel szeretett visszautazni, kevesen szállnak fól rá. Most is csak középen ültek ketten-hárman idősebb asszonyok, s a kocsi végében egy fiatalember aktatáskával a térdén. Mariska kibontotta kendőjét, legyezte magát, a térdére terítette. A forróság megrekedt a kocsiban, a nyitott ablakok sem tudták enyhíteni a fullasztó hőséget. - Lesz itt olyan huzat, ha elindulunk, hogy a fejünk belefájdul, az biztos! - Sok kis veríték-ér szaladt végig a testén a szoknyák alatt, ágyékának szikkadt öblébe tartva, combján lecsurgott 726
