Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő II.
De az 1950-es évek második felétől könyvek új sorozata került ki a Geth- semani apátságból, olyan könyvek, amelyek a világért való aggódás kifejezései voltak, amelyekből megértés és együttérzés áradt az ember gondjai iránt, és amelyek mindenki csodálkozására a Hétlépcsős hegy híres Thomas Merton- jának művei voltak. Az 1960-as évek közepére Thomas Merton viszonya a világhoz olyan drámai fordulatot vett, hogy az őt figyelők ,korai” és későbbi” Mertonról kezdtek beszélni, hogy megkülönböztessék a két életszakaszt: a csendes misztikusét, aki a monasztikus élet erényeit ünnepelte prózában és versben, és a nagy képzelőerővel és kivételes tehetséggel megáldott társadalom-magyarázóét. A változás korántsem volt hirtelen, egy egész évtizeden át forrta ki magát, hogy egészen szembetűnő fokot érjen el, mint amelyet láthatunk, ha a Hétlépcsős hegy-et és egy későbbi publikációját, mint például a Seeds of Destruction vagy a Faith and Violence címűt összevetjük. Miközben sosem adta fel hitét a monasztikus elvonultság abszolút szükségességét illetően, és sosem változtatta meg a világ állapotáról vallott pesszimista nézeteit, önmagáról és a társadalomban elfoglalt saját szerepéről teljesen új álláspontot alakított ki. Elkezdett figyelni a világra, foglalkozni annak problémáival, úgy tekintve önmagát, mint „bűnrészes szemlélőt” (a guilty bystander), aki segíteni szeretne a világnak eligazodni a faji viszályok és az elszabadult nemzetközi viszonyok sötét napjaiban. 1960-ban már nem volt az a neofita, elragadtatott fiatal szerzetes, aki szerette volna, ha egész Amerika osztozik hitében, és aki úgy állítja be a szemlélődő életet, mint univerzális csodaszert az emberiség összes bajára. A hangsúly határozottan átkerült a „másvilági”-ról az „evilági”-ra, nem tanácsolta többé a keresztényeknek, hogy hagyják a világot saját önpusztítására és személyes boldogságukat a szemlélődésben keressék, inkább arra bátorított mindenkit, hogy a világban fáradozzon a társadalom megváltásán. Korai viszonyulása a világhoz, annak problémáihoz talán legjobban a Hétlépcsős hegy-ben mutatkozik meg, amelyben kezdeti tapasztalatait írja le a trappistákkal. Amikor 1941-ben húsvéti lelkigyakorlatra a Gethsemani apátságba érkezett, úgy érezte, igazi rendre talált, éles ellentétben a kinti világ összevisszaságával, a békesség érzéséről beszélt, amely eltöltötte a szívét, amikor a súlyos kaput becsukódni hallotta maga mögött, kirekesztve azt a másik világot. Annyira lelkesítőén hatott rá a monasztikus élet tisztasága, hogy a lelkigyakorlata végén, amikor visszatért Louisville-be, teljesen elcsüggesztette az emberi társadalomban tapasztalt romlottság. Amikor novicius-mester lett, azt a megállapítást teszi, hogy nem akarja többé a világot látni, nem akar az apátság falain kívüli gondokkal foglalkozni. A kolostor választásával Merton elvetette a harlemi szociális munka lehetőségét és a szemlélődést helyezte előtérbe a társadalmi elkötelezettséggel szemben, mintha e kettő egymást kölcsönösen kizáró hivatások lennének. 1947-ben, miután számos verset jelentetett meg a monasztikus élet dicséretéről, politikája első hivatalos állásfoglalását a Tevékeny és szemlélődő szerzetesrendek (Active and Contemplative Orders) című cikkében. Ez a cikk pontosan tükrözi korai viszonyát a világhoz, úgy nyilatkozik, hogy a szemlélődő élet az egyedül igazi keresztény hivatás. Azt mondja minden embert arra hív Isten, hogy eggyé váljon Krisztussal a szemlélődő elvonultság mindent egybeolvasztó kohójában: minden ember hivatása a szemlélődésre szól, a 671
