Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:
irigyelnek. Erre mondom, azt tisztelik benned, hogy nagyapád a názáreti zsidóság főrabbija? - Kutyagumit, feleli az unokám, azt irigylik tőlem, hogy a nagyapámnak szabad bejárata van a csokoládégyárba... Vagyok, jó egészséget, sok sikert, jó kritikát és boldog életet kívánva, igaz szeretettel ölelő öreg barátod K. családodnak szív. üdvözlet F rici Drága Géza barátom, Mikor megkaptam remek könyvedet, egy régi példázat jutott eszembe. Volt egyszer, hol nem volt egy falusi vadászember, ki ősz idején az erdőben talált egy megsebzett, megázott madárfiókát. A parasztember nem tudta megállapítani, hogy milyen madárfajtára lelt. Hazahozta a madarat és bedugta a nagy sötét majorság-ketrecbe. Mikor kisütött a tavaszi nap és a vadász kinyitotta a ketrec ajtaját, egymás után sétáltak ki az udvarra a kakasok, tyúkok, rucák és a libák. De kijött a madár is, szétbontotta szárnyait és a felhőkig emelkedett. Ekkor látta a vadászember, hogy a meghunyászkodó madárfiókából egy szép hatalmas sas lett. Eddig a mese. Miután kisétáltunk a sötét ketrecből*, én kakas maradtam, kitartóan őrzöm dombomat, sokszor repülni próbálok, de nem sokra viszem elsatnyult szárnyaimmal... Néha, néha kukorékolok is, ha híveim felköltik a kakast... Te meg Gézám, kibontottad szárnyaidat és az egekig emelkedtél, egy nemzet által ünnepelt élvonalbeli író lettél és szaporán rakod az aranytojásokat, illetve a szebbnél szebb irodalmi kincseket. Ha úgy gondolod, hogy a földet kapargáló naív falusi kakas meg tudja érteni, a szikla hegyek bércein szárnyaló sas eszmevilágát, akkor a műveket és főleg a meleg dedikációkat hálásan köszönöm. Tudom, hogy az olvasó könyvet vesz kezébe, de az író részére minden egyes könyv egy-egy szellemi gyermeket képez, mely szívéhez van nőve. Most el szeretném mondani, hogy miért küldöm mellékelve ezt az újságcikk-másolatot. Mikor gyermek voltam, kedvenc ünnepem a Purim volt. Tudniillik ez az ünnep az öröm vígság napja, amikor minden hagyományt tisztelő zsidó meg kell örvendeztesse felebarátját egy oly ajándékkal, amibe bele lehet harapni. Az ajándékot küldönccel kell eljuttatni és nem szabad személyesen átadni. Rendszerint nők küldenek nőknek, egy szalvétával letakart tányérban, különféle süteményszeleteket és a megajándékozott hölgy nyomban, saját süteményeiből küld vissza. Az előírás szerint JVlisloách - Mánot”-ot (ez a héber neve) szegény embereknek is kell küldeni, illetve olyanoknak is, kiknek nincs módjukban az ajándékot revanzsálni. Tíz éves srác lehettem, amikor egy Purimkor nagy tál süteményt vittem * börtönből 651
