Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:
egy, a bányász kolónia perifériáján lakó özvegyasszonynak, kinek 4 árva gyermeke volt. Jobb napokat látott, nagyszájú kótyagos asszonyság fogadott, ki nem tudta elrejteni földöntúli boldogságát. Az ilyen hangos, fugitus típusokat mindig kedveltem, mert a normális okos emberek rendszerint szomorúak, szótlanok és unalmasak. A fél-bolondok teszik víggá és élénkké az életet. A zavarba jött asszony elfogadta a dobos-torta, almás-strudli, diós-kindli és csokoládés-kuglereket, de hogy megőrizze önérzetét - viszonozta az ajándékot. Homlokon csókolt és ezt ordította fülembe: „mondd meg a tiszteletes rabbi-néninek, hogy hálásan köszönöm a purimi ajándékot és süteményeiből én is küldök három szelet aranyos-sárga tésztát, bár ez kukorica-máié, de tiszta szándékkal készítettem és igaz szeretettel küldöm”. Már kint voltam az udvaron, amikor utánam kiáltotta: „nem édes, de eredeti”... Hallottuk Gézám, hogy betegeskedtél, kórházban voltál. Hát vedd tudomásul öregem, hogy Amerikában szégyen betegnek lenni. Magyarázata egyszerű; ott minden a dollár körül forog. Márpedig aki beteg, az nem tud dolgozni, és aki nem dolgozik, annak nincs dollárja. Ezért Amerikában, ha megkérdezik bármelyik súlyos beteget, hogy érzi magát, az agonizálásig azt feleli - O. K. Ezek után könyörgöm, igyekezzél egészségesnek lenni, nehogy szégyent vallják azzal, hogy beteg barátom van. Igaz szeretettel ölel F ricid Názáreth, 18.10.85. Názáreth, 1.6.86 Drága Géza barátom, A képes folyóiratokat a dedikációkkal köszönettel megkaptuk. Szívesen olvassuk a pesti lapokat, de akkor élvezzük a legjobban, amikor neveddel találkozunk. Valóban felvitte Isten a dolgod és befutott nagy fiú lettél. Én azon mosolygok, hogy akkor amikor téged egy nemzet ünnepel és egy világ megtapsol, azt akarod, hogy a názáreti rabbinus barátod is bólintson a fejével és megveregesse a válladat. Hogy őszinte legyek, úgy vagyok az egésszel, mint az a kotló rucáival. Ugyanis, vallási előírások szerint, még állatnak, jószágnak sem szabad fájdalmat okozni. Ezért, ha tyúk-kotló alá teszünk rucatojást, kötelesek vagyunk odatenni pár tyúktojást is. Mert ha a kotló patakhoz fog érni csibéivel, a kis rucák a vízbe fognak ugorni, a kotló-mama a parton marad és búsulni fog azon, hogy a rucák elmerültek a vízben. De ha lesz egy pár csirkéje is, azokban leli vigaszát. így állok én is a drámai művészettel. Pirim és leányaim élvezik a mozit, színházat, de én a parton maradok fiammal, ki vallásos katonai Jesivában tanul. De nem búsulok, mert családi és emberi drámák szemem előtt játszanak le az élet színpadán, amit a sors rendez. Igaz, hogy a művésziesen festett 652
