Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Páskándi Géza hagyatékából:
Pinchas MÜLLER rabbi of NAZARETH 1984. június 17-én Drága Gézám, Midőn hitvesem beszámol magyarországi élményeiről és dicshimnuszokat zeng rólad, k. feleségedről, d. gyermekedről, valamint szédületes karrieredről, a Szentírás jut eszembe „és mondá Jákob fiának, Józsefnek, hiszen arra sem gondoltam, hogy valaha látni foglak és íme a Mindenható megmutatta nekem gyermekeid is”. Amikor ott nyaraltunk a Duna partján*, nem álmodtam róla, hogy egy negyed évszázad múlva még létezni fogunk. És íme megadatott nékem, örvendeztető híreket hallani rólad, hogy boldog házas életet élsz és hogy felfelé ívelő tündöklő csillag vagy a magyar irodalom egén. Feleségem elragadtatással számol be arról, hogy mily bűnbájos és intelligens élettársad van. A Talmud bölcsei kétezer évvel ezelőtt mondották: „a szép ház, a szép edények és a szép asszony tágítják az ember gondolatvilágát” (íme nagy sikereid titka...). Megdöbbentem, amikor hallottam, hogy még 4 évig ültél a rizstelepen.** Nagyon köszönöm azt a szivélyes fogadtatást és meleg vendégszeretet, melyben feleségemnek része volt házatokban és hálás köszönet az értékes ajándékokért (a könyvhöz fűzött megjegyzéseim, majd a legközelebbi levelemben). Magamról annyit, hogy meg vagyok, hála az Égnek. Bár kicsit megtörtén és betegen, de még húzom az élet igáját. A zebra féle uniformis után ismét magamra öltöttem a hosszú fekete reverendát és paposkodom; esketek, temetek, békéltetek, térítek és igyekszem szép szóval gyógyítani a kegyetlen sors által előidézett sebeket. Mint a Szentfóldön működő ortodox főrabbi, kötelező a fekete, széles karimájú kalap viselése és hosszú, dús szakállal takarom szívemben rejlő bánatot. Ezért kétségbe vonom, volna-e bátorságod, egyszeri Duna-menti barátoddal végigsétálni az Andrássy úton. Nem tudom, hogy mi képezte annak idején beszélgetéseink témáját, de arra emlékszem, hogy egyszer nagyon meg voltál hatódva, amikor a próféta szavait idéztem... „hallgattasson minden hús, mert az Isten beszél”. A mi országunkban jelenleg Isten hallgat, mert minden hús beszél... és nemcsak hogy beszél, de ír és sokat ír. Ugyanis az UNESCO kimutatása szerint még mindig a „könyv népe” vagyunk, mert ebben a pici országban megjelent a tavalyi évben 4 000 könyv, azaz minden nap tíz könyv. Itt minden második ember - szerző, író. Bár az egyszeri kocki rabbi mondotta: „nem minden gondolatot kell elmondani, nem minden mondatot kell leírni és nem minden írást kell kinyomtatni”. Itt azonban minden tehetségtelen, naív ember szent feladatának tekinti, hogy könyvet írjon. Jómagam is így cselekedtem. Pár héttel ezelőtt jelent meg első könyvem s pár hónapon belül fog a második napvilágot látni. Most acélsisakra volna szükségem, mely megvédjen a kritikusok nyíljaitól. *Utalás a Duna Delta-i kényszermunkatáborra ** Utalás a Duna Delta-i kényszermunkatáborra 646
