Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
prédikációk alatt, csak szemét fedi halvány hályog s lornyonját igazgatva nyugtalanul keres valakit a gyásznép között és bár rozsdásodott hangon, mégis világosan hallatszik: ez az Ilona hová marad, megint elkésik ... úgy látszik, a növendék lánykákat otthon hagyták, legyen aki magot szór az aprómarhának, legyen aki a majd hazatérőknek melegen tartja az ételt, de nevetgélésük szárnyas örömét a szél, a hol elkomoruló, hol derűsre forduló levegó'égbe kapja, s a gyászmenet felé lebbenti, aszerint, amint a korosaktól könnyebbült múlandó szépségük csobogó táncában a perkál szoknyák alól kiperdül a bugyogó csipkés szára apró sávok, amolyan csak az üresnek tűnő' térre odafröccsentett tusfoltok, inkább pacnik, vászonról lelógó olajrojtok (a kép elkészültével majd szivaccsal letörli), mint akik személy szerint nem számítanak, de én láttam valamennyit, egyenként a megváltásra sóvár, dermedt szemeket, pöttyintett szöszök, alig pelyhek, a nagykovács tűzfaláról feketén sisteregnek a rájuk olvadó jégcsapok csurgói alatt, láttam valamennyit külön-külön, amint a törvény elhajított, s mái* az elemek táncszaggatta foszlányaiba kapaszkodva kapkodnak: hol meg- fogódzni? hol megfordulni? mit tagadjam, egy pillanatra felvillant, hol maradnak a délibáb freskóról szüleim, ám ugyanez a villám, a félelem villáma láthatatlanná tette őket, nem, őket, nem ... de ki merné szüleit meglátni? mivel a nap már delelójét is áthágta, s a türelem is fogytán, s mivel sem a nagytiszteletű Mózes esperes, sem az alpolgármester (és bányaigazgató) nem kívánt még sírba szállni, a megkezdett szertartást végül mégiscsak be kellett fejezni, legalkalmasabb e célra a csuka színű, csuka szagú Csuka doktor bizonyult, a betegeken, ha órájuk üt úgysem tud segíteni, a kártyapartikon is csak ügyetlenkedik, igazán senkinek sem fog hiányozni, nem szólván az előnyről, hogy saját csukaszín bricskáján, saját gebéjével saját maga hajt az oly sajnálatosan véget ért csótányos helyett, de lám, nem is hajt, félig húnyt szemmel (nem akadt senki a kegyeletes lezárásra) guzsorodik a hátsó ülésen, a csont-bőr négylábú tudja az utat a betegekhez, most is tudja, a csukaszín állat, talán nem is ló, inkább öszvér, akit Csuka doktorral együtt földelnek el - a gyerekek örömére, újjé! többé nem kell csukamájolajas tejet inni, újjé - ! ujjé, a ligetben jaj be jó, és kezdődött a mulatság, igazán legfőbb ideje volt, ennyi kegyes kegyelet, áhítat, könny és bánat után egy kis szusszanás, végül élni csak kell, repedt ki elsőnek a rövidárus és paszományos torkán, s a repedés rést ütött a legényegylet jámbor újainak gondosan betanított zsolozsmáján, olyigen szétrepesztette azt, hogy a résen átütött az ezidáig a Lyukas Híd korlátján fityegő, a lyukakban lapuló ótvaros zabigyerekek kornyikálása 570
