Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Olasz Sándor: Tér és idő Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. regényében
(az első, számozott fejezeteket tartalmazóban és az Esti Kornél kalandjaiban is) az utazás végpontján - allegorikus jelentésként - ott van a halál, só't, az utazás mint toposz a halálra való felkészülést jelenti. (Ld. 18. fejezet és Világ vége.) Karinthy regényében a hős az utazással az életet nyeri meg, s identitását állítja helyre. Az Utazás a koponyám körül eseményepika is kétségkívül, a szöveg jelentősebb részében azonban egyértelműen tudati történéseket közöl. Erre a modern prózában többféle poétikai eszköz áll rendelkezésre. Önelbeszélésről lévén szó az elbeszélt monológnak itt nincs szerepe. Láttuk, a példázatosság, a szövegegész alárendelése másfajta összefüggésnek egyáltalán nem idegen Karinthytól. A példázat narratív logikája mellett rendkívül fontos a (Thomka Beáta szavaival) a „sugalmazás narrációjának” nevezett jelenség, melyben „a tudati történések megtalálhatták s kialakíthatták nyelvi, poétikai formáikat. Az utalás, a sugalmazás szemantikájára volt szükség ahhoz, hogy az emlékező' vagy vívódó, vagy halálfélelemmel, vagy szenvedélyeivel - vagy lelkének emlékezésével küzdő' szereplő, novellahős vagy elbeszélő élménytartalmai megfelelő közlésformára leljenek.”9 Karinthy regényében sok esetben nem a közvetlen történés, hanem annak érzésekben, gondolatokban, álmokban, emlékekben való reflektálása figyelhető meg. A közvetlen elbeszélés hagyományától a regény azzal is eltávolodik, hogy az eseménysorok gyakran áthelyeződnek az imaginativ vízió, a fantázia, a látomás síkjára.10 Az őrület és az álom iránt egyébként a pszichológia hatására nőtt meg Karinthy érdeklődése.11 - „Közjátéknak vagy álomnak kellene neveznem ezt a rövid fejezetet, vagy zárójelben közölni az egészet, mert így történt: zárójelben, elkülönítve, igazán álomszerűén. Ma se értem, miért volt, és mit jelentett” - kezdi Karinthy A halál megkísért c. fejezetet. Itt említhetjük meg A Koponyák hegyét, melynek címe alá - a biztonság kedvéért - azt is odaírja: „intermezzo”. (Ebben az álomleírásban ő a detektív, aki a tyúk- tojásnyi daganat után nyomoz.) A legborzongatóbb vízióban (Trellehorg felé fut egy fél fekete eb) arról a nappali álomról számol be, melynek végén riadtan nyargaló fél-kutyának képzeli magát a fölbomlással fenyegetett öntudat. Ezek a lidérces látomások mind arra vallanak, hogy a folyamatos történeti idő világa távol áll Karinthytól, az ő térideje valójában az asszociáció, s ennek a valós és az imaginárius összemosódása a jellemzője. ,Erről a jelenetről még egy hét múlva is azt hittem, hogy megtörtént, holott nyilván képzelődés volt” - írja egy helyen. Fülöp László szerint Karinthy az idő megbontásának eszközeit nem használja. Ezzel szemben akár Karinthy elbeszélője is mondhatná a Boldogság c. Esti Kornél novella mondatát: „időérzékem elveszett. (...) Nem tudtam, hová kerültem”. Az elbeszélt történet időtartamáról nagyon pontosan tudjuk, hogy nagyjából három hónapnak felel meg. Az egyes fejezetek között azonban meghatározatlan időszakasz telik el. Másrészt az egyes fejezetek is külön- külön eltérő hosszúságú időtartamokat foglalnak magukban. Az efféle történetekhez valójában a kronologikus előadásmód illene. Karinthy viszont egyáltalán nem óhajtja korlátozni sem képzeletét, sem bölcselkedő hajlamát. A szüntelen reflektálás sokszoros áttételein keresztül megvalósított éntükrözésből következően sohasem nyugtatja meg olvasóját, hogy amit épp-így létezőként és megtörténtként feltételez az emlékező, az valóban így is létezett 534
