Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Olasz Sándor: Tér és idő Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. regényében

és ekként történt meg. Mintha - az 1910-es, 20-as évek nagy időfelbontási kísérleteihez hasonlóan - éppen a kizökkent idő' volna a könyv rendje. Amit Karinthy ebben a személyes indíttatású történetben felszínre hoz, azt csak ebben a kizökkent időben szervezheti meg. A hó's-elbeszélő tehát nem folyamatosságként éli meg életét. A történet valós folyamatossága és a belső idő diszkontinuitása, bizonyos én-tartalmak állandósága és az események fölgyorsulása, folyamatszerű pergése sokféle feszültségforrást jelent a regényben.

Karinthy szinte elismétli Bergson durée/időtartam-elméletét. „Az emberek rosszul mérik az időt - egyetlen mérték van, az átélés sebessége, mint Wells »időgyorsítójában«, ahol a benyomások tempójához képest fél esztendő egy perc.” Vagy: „Az a baj, hogy nincs múlt és jövő, mint ahogy eddig áltattam magam. A valóság mindig jelenvaló, egyetlen pillanat a valóság, örökké tartó, egyetlen pillanat. Ez nem rövid és hosszú, a pillanat, ami van - ez az egyetlen módja a létezésnek, és ebből a bűvös körből, a pillanat börtönéből nincs, nincs menekvés.” A hős-elbeszélő alapjában semmi egyébbel nem foglalkozik, mint az időméréssel, s ez a művelet megint csak a regény vezérmotívumához kapcsolódik: úgy figyeli az időt, ahogy a rabok a börtönben. A sokféle vízió, álomkép szerepét is megvilágítja Bergson gondolatának megfordítása: ,A »déja vu«-nek »jelen emlékének«, ahogy Bergson nevezi, sajátos megfordított esete volt ez - nem két, vagy több képet (emlék és benyomás) vegyítettem eggyé, hanem az egyszerű benyomást bontottam szét tizenkét egyforma képre.” Kant tér- és időérzékletünk formáival kapcsolatos megállapításaira is hivatkozik: a priori vagy a posteriori az időérzékletünk. Nem kétséges, Karinthy is az egyéni tudat tartalmától teszi függévé az időt és a teret, Kanthoz hasonlóan az érzéki szemlélet a priori formáinak tekinti.

Mondhatni, a fenti filozófiai háttér éppúgy az időérzékelés elbizonytalanodását hozza magával, mint a regényben megmutatott identitásvesztési folyamat. A hős súlyosbodó állapotával párhuzamosan megsokasodnak az időzavarra utaló mondatok. „Lehet, hogy az időzavar (amiről még beszámolok) éppen most kezdődött, s előre helyet adott egy későbbi képsornak, ami aztán, visszavetülve az időben, ideékelődött. Annyi bizonyos, hogy a szinte erőszakos gonddal előhívott, előkényszerített emlékképsorban, ahogy pergetem (félig transzban, önmagam médiuma) az agy girusai és ganglionjai közé temetett filmtekercset, itt jelentkezik. Tehát itt próbálom lerögzíteni.” A Térés idő c. fejezet expressis verbis megfogalmazza: „Vegyítenem kell emlékeimet, környezetemtől kapott információkkal, a műtét utáni napokra vonatkozóan. Nem szívesen teszem, mégis kénytelen vagyok vele, hiszen utóbb el kellett ismernem, hogy helyzetem belső felismerése térben és időben súlyosan megzavarodott.”

Amit Karinthy regényében a valódi utazásokról és helyszínekről (Bécs, Stockholm) olvashatunk, természetesen világosabb és nyíltabb, akár be is helyettesíthető. Sokkal bonyolultabbak a regény metaforikus helyszínei. Belül, az agyban, a „csontfalak között valami történik”, s a „Külső Világ” is eszerint rendeződik át, elmozdul, más formát vesz föl. A tér „valószínűtlenné” válik. „Szemben velem, a tükör mintha elmozdulna. (...) Ellenben az egész dolog, velem együtt, elvesztette létezésének bizonyosságát.” Pest-Buda „mint valószínűtlen ködkép” jelenik meg, a városban minden esetlegessé válik: „Észrevették már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor

535