Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Jánosy István: Nagy Elemér

Frater ave atque vale

Szívbéli jó barátomra, Nagy Elemérre emlékezve önkéntelenül egy Petőfi idézet jut eszembe: ,I)e megmutatná a nagy veszteség, Ha elszólítná tőlünk őt az Ég.” Hát megmutatta! Elemér 1985-ben fiatalon, 57 éves korában meghalt. Szomorú időszak volt ez, hiszen egymásután, szinte hétről hétre távoztak el legközelebbi rokonaim, barátaim, ismerőseim. Ahogy múlik az idő, alakja nem fakul. Egyre élesebben jelenik meg előttem.

Már külső megjelenésében is volt valami sugárzó erő: rendkívül szép férfi volt: magas, karcsú, finom arcvonású. Megjelenésében biztonságot, otthonosságot sugárzó, fóltétlen „gentlemen like”, a másik ember iránt finom empátiát érző „úriember”. Viszont, ha elképzelt valamit, amit meg akart valósítani, abban határozott volt és céltudatos.

Mindjárt megmutatkozott ez közös vállalkozásaink kezdetén. Nem nyaralót: otthont szerettünk volna teremteni magunknak a keszthelyi hegység lankáin elterülő, kedves hegyközségben, Gyenesdiáson, két egymás mellett lévő almáskertben. Ez a két ikerház személyes vallomásnak készült világnézetünkről, megérzéseinkről, amely egyben kifejezi kedvenc régiókhoz, Nyugat-Dunántúlhoz ragaszkodásunkat. Kifejezik ezt a ház fő formái és arányai is. Nyeregtetős, tornácos, háromszögoromzatos ház, amelyet e tájon főleg a múlt században építettek. Csak talán a faszerkezet több, mint az említett falusi házaknál. Ez persze finn hatás. Elemér házában még szauna is épült.

Az építkezésről hőskölteményt lehetne írni. Ugyanis a ház faszerkezetét, bútorait sajátkezűleg készítettük. És az építőanyag beszerzése! Cementért, mészhidrátért becserkésszük az egész közeltávol fatelepeit. Rakodókat úgyszólván sose kaptunk: magunk cipeltünk a cementeszsákokat, a 8 méteres rönkfákat. Szinte csoda volt, hogy a házak mégis fólépültek. 1975 őszén már állt a fedélszék és még ezév november 1-én a cserepet magunk raktuk föl rá. A tetőlécek már zúzmarásak voltak, és fejünk fölött gágogtak a költöző vadlibák. És fölöttünk hidegen ragyogott az óriási hold.

Említettem, milyen nehezen szereztük be az építőanyagot. Rengeteg falun átmentünk. Láttunk gyönyörű falvakat és bizony szomorú dolgokat is. A falusi nép sorra verte szét a gyönyörű, árkádos, oszlopos tornácos házakat. És mi éppen ekkor építettük föl házainkat - ez valóságos hitvallás volt a régi értékek iránt: „Mi nem mocskoltuk be a tájék arculatát” - jegyezte meg Elemér.

Ekkoriban épült Elemér legnagyobb szabású műve, a szombathelyi uszoda. Az építkezéshez hetente kétszer is fel kellett menni művezetni. Ilyenkor magával vitt minket is: feleségemet és engemet. Rendszerint nem a megszokott úton mentünk, hanem kitértünk erre-arra is. így például Sárvárra és Nemeskérre. Ez utóbbi szomszédságában van Alszopor, Elemér családjának származáshelye. Itt nyugszanak Elemér ősei és maga is ide kívánt temetkezni. Különben családfája az Árpádokig vezethető vissza. Egyik őse, Beliczay Jónás evangélikus püspük a nemeskéri templom toronyszobájában lakott a XVIII. század közepén. A nemeskéri templom artikuláris hely volt a XVII-XVIII. században. Ez azt jelentette, hogy I. Lipót király megyénként két falut jelölt ki, ahol a protestánsok szabadon gyakorolhatják vallásukat, máshol nem. Százával szekereztek ide, a környező falvakból istentiszteletre. így e templomok rendkívül nagyra épültek, nagyrészt fából. Elemér kezdeményezte a

519