Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő I.
mártírok leszármazottai, akik nemcsak szilárd ellenállást tudtak tanúsítani, de inkább meghaltak, mintsem a császárt imádják. Merton Jézus követését tanácsolta, aki nem hívott tizenkét légió angyalt, hanem kereszthalálra adta magát, miközben kivégzőiért imádkozott. A keresztény Istennek köteles engedelmeskedni és nem az államnak, amikor az jogtalan hatalmat akar bitorolni. Az Őszinte meditáció Adolf Eichmann emlékére (A Devout Meditation in Memory of Adolf Eichmann) című esszéjében Merton rámutat: a keresztények nem engedhetik meg maguknak, hogy vakon kövessék a vezetőiket, mégha azok teljesen épelméjűek vagy józanok is. Pszichológusok kijelentették, hogy Eichmann - a náci vezér, aki a második világháború alatt hat millió zsidó elpusztítását irányította - tökéletesen épelméjű és józan volt. Merton szerint azok a józan emberek, akiknek feladatuk lenne, hogy az emberiséget megóvják a barbarizmustól és az önpusztítástól, képesek lehetnek józan logikájukat követve törvényes utat engedni a hidrogénbomba felrobbantásához. A józansághoz nincs szükség szeretetre, egy vezető tökéletesen józan lehet, a szeretetet mégis irrelevánsnak tekintheti, embertársai iránt még lehet teljesen érzéketlen. A szeretet a vallásból fakad, nem szükségszerűen természetes, nincs feltétlen kapcsolatban a józansággal, viszont az embernek abszolút szüksége van az erkölcsre a faj fennmaradásához. Az ő érvelésében ha a világ vezetői egy kicsit kevésbé lennének „épelméjűek és józanok”, kicsit több kételyük lenne jó és rossz felől, és a szeretet erkölcsének fokozottabban tudatában lennének, az emberiségnek jobb esélyei lennének a túlélésre. Különösen óvott a katonai beállítottságú vezetőle követésétől. Úgy vélte, a béke érdekében tett erőfeszítések kudarca abból fakad, hogy a világot militarista vezetők irányítják illetve tartják megfélemlítve. Kiemeli, hogy az amerikai elnököt katonai tanácsadói micsoda hibátlan katonai logikával győzték meg arról, hogy a két japán városra ledobott atombomba hosszantartó békét hoz majd a világnak. A japán tábornokok, „professzionista katonák”, ahogy Merton hívta őket, megakadályozták az állami vezetők békekérelmét, és az amerikai elnök tanácsadói, szintén professzionista katonák, nem tartották erkölcsileg helytelennek, hogy felrobbantsák a bombát. Merton attól félt, hogy az ugyanolyan emberek, akik a nukleáris fegyverkezési versenyt elindították Hiroshima bombázásával, egy nap logikusnak tartott támadást mérnek majd az ellenségre, amely az egész földet elpusztíthatja. Sok egyházi és világi olvasója nagy megdöbbenésére Merton arra szólította fel a keresztényeket, hogy tagadják meg a munkát minden olyan munkahelyen, amely a nukleáris fegyverek előállításához hozzájárul. Védelmébe vette azokat a munkásokat, akik részt vettek az 1962 januárjában tartott béketüntetésen, és 1962 február 1-én szentmisét mondott minden hasonló tüntetőért a világon, minden emberért, aki békére vágyott, és akik dolgoztak, imádkoztak és feláldozták magukat a békéért. Sajnálatát és szánalmát fejezte ki az amerikaiak azon tömegeiért, akik nem értették meg a tüntetést, és akik zavartalan biztonságuk utáni szánalmas és elvakult sóvárságukban a békeagitációt valamiért félelmesnek látták. Valamilyen oknál fogva a bombát nem látták félelmesnek, de irtózatosan megrémültek néhány kislánytól, akik plakáttal a kézben felvonultak vagy néhány munkástól, akik a protestálás jeleként beszüntették a munkát. 503
