Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
hasonlítások, analógiák alapleletévé vált. Még nem is közölték, amikor Nagy Géza már a székesfehérvári Demkóhegy „négyszirmú bogiárai” párhuzamaként említette (1892). Ezek a négyszögletes boglárok a női ruha bőr vagy textil övének díszei voltak, és helyesen övboglárnak hívta őket Reizner János, az 1891-ben leközölt szeged-bojárhalmi sír feldolgozója. A szórványleleteket természetesen később is ismeretlen rendeltetésűnek mondták, és formai alapon igyekeztek megnevezni. így Kada Elek 1912-ben „négyszögű lemezes pitykék”-ként említi őket a fehéregyházai darabok kapcsán. A bojárhalmi sírlelet lett később minden női ruha rekonstrukciójához a kiindulás. Nagy Géza is sokszor hivatkozott rá a demkóhegyi sírok közlésekor, bár viselettörténeti munkájában (Nemes-Nagy 1900) főleg a keleti népek viseletét vette alapul. Nem is büszkeséggel említette Reizner, hogy valamennyi nagy leletnél gazdagabb és jelentősebb. Leletfajtái közül a csüngős pitykének nevezett csüngős veretek a legjellemzőbbek. Hampel kéttagú csüngök néven is említi őket (1907. 192), és ma is gyakori ez a megnevezés, bár helytelen, hiszen nem a csüngős rész kéttagú. Reizner megfigyelése szerint a felső testen, mintegy széthintve és részben a fej körül fordultak elő. Két fő formájuk volt, és van máig is; a nagyobbak kizárólag nemesfémből fordulnak elő, a kisebbeknek a 11. századból bronz másolatai is vannak. A csongrád-vendelhalmi ásatáson a kisebb csüngőket a homlok tájon félkörben, a koponyára rátapadva lelték, így kétségtelenül párta vagy női süveg díszei voltak (1939). Legújabban Ikerváron tártak fel azonos funkcióban levő csüngős vereteket. Ma már tehát ez a viselési mód sem párhuzam nélküli. Leggyakrabban azonban az ing szegélyét diszítették velük. Az első hiteles és jól dokumentált ásatást 1941-ben végezte Bodrogszerdahelyen László Gyula és Méri István. Méri sírrajza került közlésre László Gy. könyvében (1944). Megkell azonban jegyeznünk, hogy már 1912-ben Várfalván is megfigyelték a kis csüngök viseleti módját, rajz is készült róla. Csak ott jóval kisebb volt a veretek száma. Hasonlóképpen nyakban viselve, azaz ingnyakdíszként találta őket Székesfehérvár-Rádiótelepen Marosi Arnold is (1936). Ezek tapasztalatait is felhasználta László Gy. néhány női ing nyakdiszítésének rekonstruálásakor (1943). Meglepetést okozott, amikor hiteles feltáráson a csüngős veretek V alakú nyakkivágásban is felbukkantak (Algyő). De van indokolatlan rekonstrukcióra is példa, amikor a kerek vereteket zárt ingnyakra, V alakban rendezik el (Sárrétudvari). Ennek valódi lehetősége akkor áll elő, ha a veretsorok egy textilvagy bőrpánton vannak rögzítve, és e pánt van felvarrva az ingnyakra vagy ruhaneműre. Konzekvensen végiggondolva a lehetőségeket: a sírban levő elhelyezkedés nem alkalmas a szabásminta megállapítására. A pántra való rögzítést Dienes (Tiszavasvári) és Kőhegyi (Madaras) után Kürti Béla is megfigyelte (Algyő). A nagyobb csüngős veretek száma Bojárhalmon 13+1 volt. Ezek voltak a felső testen látszólag széthintve. László Gy. a ruhaderék összefogására szolgáló övön helyezte el őket. A négyzetes veretek és a nagy csüngős veretek alapján kettős övre gondolt, ill. feltette, hogy két övét tettek a sírba. A hitelesen megfigyelt Bánkeszi leletek alapján Bálint Csanád a mellek vonalában, függőleges osztlopban levő párokra gondolt. E rekonstrukció igazolódott az algyői temetőben két sírban is. A kis, kerek boglárok elhelyezésére jó példát adott a bodrogszerdahelyi 50
