Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő I.
Míg Merton igazolta Marx-nak a modern társadalom problémáit elemző gondolatait, teljesen elvetette a problémák megoldását, amelyet Marx javasolt. Merton szemében Marx neurotikus, aki polgári és zsidó lelkiismerete miatt bűntudattal küszködik a sok társadalmi igazságtalanság láttán, a tökéletesen becsületes munkások osztálynélküli társadalmát képzeli el, amelyet a szintén tökéletes becsületes Marx visz győzelemre. De Merton kijelenti: Marx képtelen ábrándja, ha azt ténylegesen a társadalomra vonatkoztatjuk illetve erőszakoljuk, rémálomnak bizonyul. Elutasította Marx következtetéseit a vallásról. Nem vitatkozott Marx-szal az ópium-vallás démoni természetéről, mert maga is elítélte a vallást, amikor azt gazdasági problémák elkendőzésére használták, különösen amikor Isten akaratának félreértelmezésével elbátortalanították az embereket saját gondjaik megoldásától. Elvetette Marx vallás - és Isten - meghatározását, mint amelyek nem az igazi kereszténységről, nem a valódi Istenről szólnak. Marx nem úgy írt Istenről, mint Jézus Krisztus Atyjáról, aki szereti a világot és az embert, hanem azt a meghatározást fogadta el Istenről, amelyet az uralkodó osztály tanított, Marx megvetése tárgya. A vallást az igazságtalan társadalmi rend igájának hirdette, amely igába az egész emberiséget befogják. Szerinte a humanizmusnak ateistának kell lennie. Merton felfogásában az igazi kereszténység olyan mozgalom, amely felszabadítja az embert az ilyen megkötöttségektől. Marx ideái közül Merton számossal egyetértett, sőt sok tévedése okát is megértette. De semmilyen tiszteletet sem tanúsított Marx követőinek tanításai és tettei iránt a kommunista mozgalomban. Sok dologban különbözött Marx-tól, de bizonyos volt benne, hogy Marx igaz humanista volt, amit nem mondhatott el a marxistákról. Szerinte a marxisták úgy eltávolodtak Marx eredeti ideáljaitól, hogy legtöbb tanításával ellentmondásba keveredtek, maguk is démonokká váltak, akiket Marx elítélt. Ezek a kései kommunista megváltók feladták Marx eredeti elvét, a tisztességes gazdaság megteremtésének fontosságát, helyette a történelem legnagyobb hazugság és képmutatás-emlékművét építették meg, már csak szavaikkal igazolták az eredeti Marx-i elveket: a következetlenség és az elidegenedés kárhozatását, mialatt ők maguk növelték az emberek nyomorúságát és kétségbeesését. Saját gazdasági rendszerüknek és ateizmusuknak az emberekre történő ráerőszakolása világossá tette Merton előtt a marxista teória gyarlóságát: az emberek felszabadításával épp ellentétes teljes lelki elidegenedést teremtett. Úgy látta, Borisz Paszternák a Doktor Zsivágó című regényében a marxizmus igen pontos kritikájával szolgál, amikor rámutat: oktalanság halhatatlanságot keresni egy kőben, amit eleve élettelennek, holtnak tekintünk. A marxizmus nem új ajtókat nyitott a jövőbe, hanem visszafejlődést jelentett a régmúltba, a Krisztus eljövetele előtti rabszolgaság idejébe. A marxizmus religió-természetéből és a kereszténység vehemens elvetéséből eredően Mertont foglalkoztatta a kommunizmus és a kereszténység kapcsolata. Úgy gondolta, hogy a marxizmus - mint filozófia - pozitív hatást gyakorolt az egyházra, módosította annak a történelemhez való hozzáállását, és így a jelen világhoz való viszonyát. A marxizmus előtt a katolicizmus századokon át a karolingok világszemléletét követte, amely szerint a bukott világ - többnyire mit sem tudva a keresztrefeszítés megváltó erejéről 487
