Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Marafkó László: Feljegyzések senkinek
MARAFKÓ LÁSZLÓ Feljegyzések senkinek Megjósolták, hogy onnan, ahonnan lehetetlen, visszahívnád ókét. Amíg itt voltak, elmulasztottad az alázat kegyelmét. Magad válsztottad a bűnhó'dést, holott választhattad volna önmagad feloldozását. Szívótorokban állsz. Holtak tekintetében. E szó-termeszpiramis az ő emlékműve. Apádé. Ha szörnyetegségedet az ő örökségének tulajdonítottad, mert ezzel véltél bosszút állni, akkor most, a bevégeztetés előtt azt is el kell ismerned, hogy minden erényed, ha volt ilyen, szintén tőle ered. Meg ősöktől, akiket sosem láttál. így teljesedik be az ítélet, mit rossz pillanataitokban egymásra mértetek volna. Kódolt áhitozás. Kezdetben a nyugtalanság, majd lappangó elégedetlenség. Aztán tartóssá váló hiányérzet, mint elkristályosodó ártatlanság, mely feltörésre vár. Majd annak lassú belátása, hogy a kór immár mindétig tart. Hogy erre rendeltettél. Ez az örökség és az a küldetés, amiről valaha azt hitted, aranyló pontokba foglalva meglelhető. Helyette egész életedben ez a vákuumhatás. A nagy tölcsér felé. Ä nem szavakba foglalható, amelynek nyomait mégis nyelvbe próbálod menteni: repülőgép után szétfoszló gázpamacsok. A történet, amelynek a kamerája voltál (lehetnél, vagy), azóta is történik veled. Az a néhány perc az életed is, egy másik időben, nem te idézed fel, ő idéz meg, a legváratlanabbul A történet kihunyt, mégis történik, amíg te történsz. Mégis miért az „eljutni valahová”? Amikor tudható, hogy ugyanoda jutunk, a nem tudottba. Miért csak az egymásután idejét megélni? Miért nincs kilépés a velünk történőből? Miért van belénk kódolva a folyamatos idő? Ha egyszer van „függőleges” és „vissza” idő, és örök idő, mely nem csupán akkor lesz, ha te már nem, hanem amiben az eljövendő is már ma konstatálható megtörtént. Kutyád belefúrja orrát az avarba, fújtatva szimatol. Az elébe kerülő tárgyat egy villanásra megnyalja, majd megszagolja, a tiédnél milliószor jobb szaglóérzékének is szüksége van arra, hogy nyálától, leheletének párájától az a szag kioldódjon. így fúrod bele magad a régi napok avarjába, hogy megcsapjon az a hangulat, amit akkor éreztél, amikor lehullt az a perc, az az óra. Ajándék, ha újra sikerül. 475
