Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Marafkó László: Feljegyzések senkinek
Avagy az a hangulat inkább az oldószer volt, mint a lehelet, hogy próbának vesd alá az ismeretlent, s most, hogy rábocsátanád az azóta megszokottra, nem sikerül újraélni a megpillantás idejét? Életed kulisszái szoborrá der- medten néznek vissza. Micsoda észrevétlen avar gyűlt össze a mindenkori emberiség felett az addigi történelem láthatatlan történéseiből! Mennyivel izgalmasabb a klasszikussá nyilvánított termésnél: zenéknél, képeknél, könyveknél, filmeknél. Csak szégyenkezhetünk. Az ismeretlen klasszikusok megélték, de meg sem próbálták kifejezni mindezt. A látszatra szürke emberek magukkal vitték a titkot, aminek csak a meglétére következtethetsz most. Hova jutsz el a legbanálisabb élménytói is, anélkül, hogy narkotikumra vágynál? Józanul is lerészegedsz a létezés hártyapapír terein átgázolva. S mindez ingyenes, noha nem nélkülöz némi világfájdalmat. Bár tartasz tóle, hogy bonyolult kitérők után mindig ugyanodajutsz, ahonnan tovább nyilván másnak sem sikerült. Nincs eleje és vége, csak történik. Veled. Közben néhány szót csörgetsz, mint egy habókos. Vagy mint egy gyerek. Ahogy hangszerét próbálgatja a zenész. Nem terít le a szomorúság és nem is rajongsz a felismeréstől. Közbüllétezel. Isten kisérleti lénye. Ha ő így nevezhető. S te pedig másnak? Ki meri azt állítani, hogy bármit is tud, mi úgysem tudható? Megint álom. Magad vagy - apád. Apád te magad - ifjúként. Tanácsot ad a szerelemhez. Tanácsot adsz magadnak a szerelemhez. A lány olyan friss és szép, hogy nem tudod nem megcsókolni. Az álom aggodalma, hogy tiéd-e az, ami tapinthatóan engedelmes. Az elvesztés szivárgó félelme. Ébredéskor a derű, hogy egyszer volt ilyen. Egyszer volt. Az álmoskönyv szerint ez fenyegetés. Mint tiszta folyóba, napodba beleoldódik a másik valóság. De ez épített történet. Mert a történésben egyidejűségek sodortatnak. S az ébredésben meg zsugorítva az egész. Amit szétszálaz a szó, a mesélő meg újraszövi, hogy a legteljesebben közelítsen az átélthez. S újraélve hatásos megoldásokra lel. Gyötri magát, hogy megtalálja a legjobbat. Az első szó meg sem közelíti az első élmény természetességét. S ez a leleplezés sem teljes, mert értelmezni próbálja a műviséget. Ebben az értelemben tehát minden leírt: álca, közelítés, mesterkéltség. Csak az eredeti megélt közeg a „tiszta beszéd”. Ami elillan. Ismeretlen médiuma. Mást mért nem vacogtat? Megrettent és kisimítja arcodat. Ingerel és rajongásra gyújt. Játszik veled, s te sejted őt. A kővel is játszik, a hegyekkel, de ők csak úgy tudnak borzongani, hogy 476
