Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Bálint Tibor: Hamudius megalázása és fölmagasztalása
barom. Valahányszor azt hallotta, hogy az öreg nem enged a negyvennyolcból, a diktátor dührohamot kapott: szája kihabzott, mint a nyavalyatörősé, a levegőbe kapva hadonászott, s néha fenyegetően fölemelte az öklét. Nem csoda, hogy a szégyenteljes megalázás után, a Külföldi Hírszerző Szolgálat emberei a magányos tiltakozó fedőnevével váltottak üzenetet a tüntetésekről, emlékezve arra a hajlíthatatlan emigránsra, aki egymagában képes volt felbőszíteni a diktátort.- Andrev! - ordította most a diktátor hátrafordulva az ülésen, és a szen- dergéséből fólriadt külügyminiszter szemében fáradt rémület homálylott. - Különben semmi baj, csak aludjon nyugodtan, csak aludjon! Ez az egyetlen, amihez ért! De mondja, miért nem szólt erről a mocskos ügyről?!... Maga miniszter, vagy egy szarhalom?! Hamudius fólágaskodott, hogy a magas Andrev arcába vágja a jelentést, mihelyt pedig kissé lecsillapodott, parancsot adott nagykövetségük első tanácsosának, hogy azonnal hívja fel a Fehér Házat az elnöki repülőgépről, és tájékoztassa a tervezett tüntetésről: minősítse ellenséges cselekedetnek, és követelje a meggátolását! A repülőgép délután ötkor szállt le a New York-i John Kennedy repülőtérre, és a vendégeket a város polgármesterének és kormányzójának a képviselői üdvözölték. Kissé később Nicoleta megkérdezte az Elvtárstól:- Mondd, drágám, a polgármester és a kormányzó texasiak? Mert csak ott hordja úgy fenn az orrát a kormányzó és Houston polgármestere, hogy nem személyesen fogadnak bennünket... Miután a fúvószenekar eljátszotta ezúttal az igazi himnuszt, Nicoleta egy csoport gyermek felé vonszolta a diktátort; a kicsik amerikai és román zászlócskákat lengettek, a házaspár elvegyült a barátságos tömegben; kezet rázogattak, gyerekeket ölelgettek otthoni szokás szerint. Kissé odébb Aurel Gheorghe tábornok, aki álcázásként az ENSZ melletti állandó román misszió tagjaként szerepelt, belekarolt a kémfőnökbe, félre vonta, és a szemébe nézett. Sosem lehetett tudni, hogy részeg-e vagy józan.- Rossz hírek, pajtás! - mondta a maga könnyed hangján - útban a röptér felé elhajtottam a Waldorf előtt, és mondhatom, eléggé berezeltem! Már vagy öt-hatezren tüntettek a Nagy Főnök ellen, magyarok és románok együtt: még nem láttam ilyesmit! Ha odaér az Elvtárs és őnagysága, meg is üti őket a guta!... A FBI főnöke úgy határozott, hogy a vendégeket a Waldorf földalatti garázsából lopja be a szállodába. Az elnöki kettes már a páncélozott limuzinban ült, amikor Pacsni Papa odaért; a testőrség főnöke éppen alkoholt csurgatott Hamudius kezére, s ezt mindig megismételték, valahányszor az Elvtárs kezet fogott valakivel, még akkor is, ha államfő volt az.- Hajtsunk a román misszióra, és töltsük ott az éjszakát! - javasolta a kémfőnök. - Külön lakosztályunk van ott az ön számára.- Ezt hogyan képzeli? - ágaskodott fel ültéből Nicoleta a kocsiban. - Maga megőrült? Valaki látott két-három tüntetőt az utcán, és erre maga rögtön betojt! Miért akarna bárki is kakaskodni az Elvtárs ellen?... Nem látta, hogy eddig tárt karokkal fogadták a Fehér Házban és mindenütt?!... Vagy talán hályog van a szemén?... Most a titkosszolgálat főnöke jelent meg a kocsinál. 452
