Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Pomogáts Béla: A polgár: eszme, ember, társadalom
szabad más, mások kárára történnie. Benjamin Franklin ezt a következő szavakkal fejezte ki: „meggyőződtem afelől, hogy a boldog élet elengedhetetlen feltétele az igazság, őszinteség és becsületesség az emberek egymás közötti viszonyában.” (Számadása életéről). Mindez feltételezte azt, hogy a gazdagság birtokába jutott ember ne váljék felfuvalkodottá munkájának és szorgalmának eredménye miatt, ahogy az amerikai gondolkodó mondja: „Óvakodj attól, hogy mindent, ami birtokodban van, a tulajdonodnak tarts és eszerint élj. Sok ember, akinek hitele van, ebbe a tévedésbe esik.” (Hasznos tudnivalók azoknak, akik gazdagok akarnak lenni.) Nagyjából ezekben az imént idézett írásokban artikulálódott először mindaz, amit „polgári ethosznak” nevezhetünk. Ha az amerikai gondolkodó egy magatartásmodell, egy életérzés és egy ei'kölcsiség egyik első kifejezője volt, a német Max Weber volt az, aki a polgári mentalitás kialakulásának történetét és természetét a tudós alaposságával mutatta be. Sokat idézett alapművében, az 1905-ben közreadott A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című munkájában Benjamin Franklin írásaiból indul ki, és ennek a New England-i, azaz jellegzetesen protestáns szellemi háttérből kiemelkedő és az angolszász felvilágosodás vonzáskörében eszmélkedő, jellegzetesen amerikai polgárnak (és értelmiséginek) a felfogása nyomán világította meg a „kapitalizmus szellemét”, azaz tulajdonképpen a polgári mentalitást. Max Weber szerint a „kapitalizmus szellemét” a pénzszerzés, vagyis az állandó és folyamatos gyarapodás ambíciója alakította ki, ez azonban nem harácsolást, rablást és csalást jelentett, hanem következetes és szorgos munkát: hivatás- és kötelezettségtudatot. „Az egyénnek - állapította meg - kötelességtudatot kell éreznie - és érez ki - hivatásbeli tevékenységének tartalma iránt, bármi legyen is az, s tekintet nélkül arra, hogy az elfogulatlan érzület előtt ez akár mint munkaerejének, akár mint dologi javainak (tőke) tisztán értékesítése tűnik fel.” Mindez a polgár esetében nem jár együtt gátlástalan nyerészkedési és pénzszerzési hajlammal (ebben téved a marxizmus társadalombölcselete!), ellenkezőleg „az egyéni értéknek a pénzszerzésben való teljesen gátlástalan érvényesítése éppen olyan országokban jutott egyetemes uralomra és vált a magatartás sajátos jellemvonásává, amelyeknek polgári kapitalista fejlődése a nyugatihoz mérve »visszamaradt«”. A polgári (kapitalista) mentalitást éppen az különbözteti meg más korok vagyonszerző és nyerészkedő hajlamaitól, hogy a szerzési vágyat, amely nyilván az önfenntartási ösztön egy változata, és mint ilyen irracionális motívumokat is magába foglal, a jövedelem és a tőke növelése érdekében meg tudja fékezni, korlátok között tudja tartani. Ahogy Max Weber mondja:,,A korlátlan szerzési ösztön a legkevésbé sem azonos a kapitalizmussal, még kevésbé annak szellemével. A kapitalizmus egyenest azonos lehet ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalábbis racionális mérséklésével. A folyamatos, racionális, kapitalista üzemben szerzett nyereségre, mindig megújuló nyereségre, tehát jövedelmezőségre való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus.” A „kapitalizmus szelleme” a német társadalomtudós szerint a korábbi korok vallásos világképe helyett az evilágiság elvére épült, annak ellenére, hogy fogantatása igazából vallási jellegű: tudniillik a német földön fellépő re435
