Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei

konstruált egy felül nyitott, széles szájú, a feneke felé szűkülő bőrtárlót (1914), amit saját tapasztalatai alapján Fettich N. is helyesnek fogadott el (1931). Még 1926-ban Marosi Arnoldnak is volt egy jó megfigyelése. A székesfehérvári Rádiótelepen egy félkörös vaspántot talált, amely „6 cm magas és 9 cm széles félkört alkotott, és fekvése alapján a tegeznyílás pántja volt.” Valójában a tegeznyak vaspántját találta meg. Ezeket a kísérleteket az is nehezítette, hogy a honfoglalók tegezét a 16-17. századi török tegezek mintájára képzelték el. Az áttörés Cs. Sebestyén Károlynak sikerült. 1930-ban és 1932-ben foglalkozott a tegezzel. A legkorábbi adatoktól eltekintett, csak a fontosabb rekonstrukciós kísérletekkel foglalkozott. Hampel és Zichy István helyreállítását méltatta figyelemre, és Nagy Géza korábbi megállapításával vitatkozott a tegez viselési helyét illetően. Nagy Géza ugyanis a sírban talált nyílcsomók helyéből következtetett a tegez helyére, de hibásan, 1892-ben még a bal oldalt jelölte meg. Cs. Sebestyén főleg az etnológiai példák és a közép-ázsiai falfestmények ábrázolásai nyomán a jobb oldali viseletét tartotta az egyetlen helyes módnak, ahogy 1893-ban már Nagy Géza is. Abban volt igaza mindenképpen, hogy nem a háton viselték, hanem az övről csüngött le. Ezért nem lehetett súlyos, hiszen ez a lovaglásban nagyon terhelte volna az övét. A tegezszáj kialakítását László Gyula próbálta meg rekonstruálni. 0 is a közép-ázsiai falképek ábrázolásaira támaszkodott, de figyelembe vette a magyarországi kún tegezek falképekről tanulmányozható szerkezetét is. Az újabb időkben Dienes István ásatásain kerültek elő rekonstrukcióra alkalmas tegez maradványok, majd Vörsön, Hódmezővásárhelyen, Karoson, Püspökladányban, Sárrétudvariban és Békés megyében Décsén. Az új rekonstrukciók Dienes István, Révész László, Mesterházy Károly és Szatmári Imre nevéhez fűződnek. Végleges megoldás több részletben ma sincs. Ráadásul egyedi megoldásokkal is számolnunk kell, így egy-egy jó megfigyelés sem mindig általánosítható.

Kalandos története van a honfoglaló magyarok íjának is. 1891-ben Pulsz- ky Ferenc még úgy nyilatkozott, hogy a honfoglalóknál sem pajzsnak, sem íjnak semmi nyoma sincs. Mi több, még 1914-ben is azt írja Jósa András, hogy olyan tárgyat, ami íjnak tartozékát képezhette volna, sehol sem talált a kenézlői sírokban. Pedig a pilini Leshegyen előkerült íjvéglemezek akkor már negyven éve ismertek voltak. Csak „alkalmasint harci tegeznek falai”-nak vélte őket Nyáry Jenő. Végh Adorján 1880-ban ismertette nemesócsai ásatását. Egy férfi sírjában ,kardot” talált. Megfigyelése szerint a kard pengéjén farostok voltak, melyet mindkét oldalt csontlemezek fogtak közre. Ettől kezdve kardhüvely végeiként szerepeltek a rejtélyes csontlemezek. Az elméleti szakember, Nagy Géza a csontlemezek íveléséből arra következtetett, hogy a honfoglalók kardjának görbültnek kell lenni, ha a hüvely maga is ívelt. Hosszú ideig tehát Végh Adorján hibás következtetése, leletértelmezése akadályozta a tisztán látást. Az ugyan hamarosan kiderült, hogy nem lehet szó hüvelyborító lemezekről, szerepük mégis ismeretlen maradt. A világháború sem kedvezett a régészeti felfedezéseknek, így csak Móra Ferenc ásatásai hoztak felszínre elegendő, hiteles, jó megfigyelésből származó anyagot. Tulajdonképpen az avar temetőkből is sok csontlemez került elő, amelyek pontosan megfeleltek a nevezett honfoglalás kori sírok ismeretlen rendeltetésű tárgyainak. A Fehértó A és B temetőben, majd a kiszombori és deszki magyar temetőkben olyan sok jó megfigyelést lehetett tenni, hogy Cs. Se41