Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Alexa Károly: Madách optimista? Vagy pesszimista? (esszé)
ALEXA KÁROLY Madách optimista? Vagy pesszimista? (EGY ÖTLET TÁBLÁZATOKBAN) Úgy vélem helyénvalónak, hogy már itt, dolgozatom első mondatában felhívjam a figyelmet arra, hogy az elkövetkező' mondatok számos tekintetben sérteni fogják azt, amit tárgyi hitelnek szokás nevezni. Némi - önmarcangoló, bár lehet hogy csak álszerény - túlzással mondanám, hogy szinte csak a tárgy vág az irodalomtudomány, ezen belül a műértelmezés, a történeti kritika fogalomkörébe. Szakmai megbízhatóság, Istenem! A kidolgozás esetlegességei, az anyagkezelés szabálytalanságai, az adatok precizitásának nagyon is kétes volta - nos ezek az általam is pontosan ismert hibák csak akkor nem merítik ki a szakmai tisztességtelenség vétkét, ha felhívom rájuk a figyelmet, ha nem leplezem, hogy ez alkalommal egy emlék és egy ötlet ajánlkozik itt, kívánja magára vonni a figyelmet. Nem valamiféle tudóskodó értekezés a műfaj, nem is a csillámporos esszé a cél, csupán egy régi élmény áll itt, kicsit avittas, porlepte vagy ha tetszik, fölhívás egy játékos kalandra. Aki, mint jómagam, évtizedek óta együtt él Madách Tragédiájával, évről- évre újraolvassa a művet, viszonylag járatos a burjánzón tenyésző szakirodalomban, új és új színpadi interpretációkkal szembesíti olvasói benyomásait, az a maga befogadói „történetével” mintha leképezné azt az értelmezési zavart és gazdagságot, amelyre a költő idestova másfél évszázados művészi utóélete oly sok példát mutat, amely gazdagság és zavar szinte egy jelentésűnek mondható magával Madách utóéletével. A mű ugyan mindig ugyanazt mondja, de a hallgató, mégha személyi száma változatlan is, korszellem és személyiségalakulás állandó változásának médiuma, így kettejük viszonya is mindig más. Madách művének megítélése legyen kanonizáló és rajongó, elítélő vagy kirekesztő, mindig ebben a definitiv kérdésben fogalmazódik meg: optimista-e a mű vagy borúlátó témáját (az emberiség egzisztenciáját) illetően, hívőn emelkedett avagy pesszimista. 1862 óta, amióta meglelte magának a nyilvánosságot Az ember tragédiája, minden olvasó és olvasat erre az egyszerű eldöntendő kérdésre kopárodik. Legelső olvasói egyben a legelső értelmezők, akik nem restellték még nyiltan hangot adni e dilemmának. (S még nem próbálták mindennemű filológiai kalandokkal, hatástörténeti fantazmagóriákkal leplezni lelkesültségüket és bizonytalanságukat.) Közismert mondatokat sorolok, mindet 1862-ből. „... az ember minden új meg új társadalmi körbe mint optimista lép be, s 234
