Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - 1956 EMLÉKEZETE - Majthényi László: Lágervilág a Kemenesalján
amúgy is únták már kedvenc játékukat is: a madzagra kötözött defektes autógumik vonszolását a porban. Bejczi Ferenc hét éves volt a lágervilág idején: „Nálunk is lakott egy orosz tiszt, Viktornak hívták. Éppen akkor voltam elsó'áldozó. Az oroszokkal közösen ettük meg az ünnepi ebédet a kastély emeletén. Voltak ott magasabb rangú tisztek is, meg katonák laktak a kastélyban, akik az ukránokat ellenőrizték. Mint gyerek, kíváncsiak voltunk a latrinájukra, hogy mi is az a latrina? Az ukránokkal ásatták ki a bástya mellett, a Verebély-ház felőli oldalon. Amilyen hosszú az a kerítés, az mind latrina volt a park felől. Folyamatosan ásatták velük, és ahogy telt, úgy temetették be. Olyan három méter széles lehetett, egy gerenda volt keresztül rakva, arról végezték a dolgukat. Amelyik nem tudta magát tartani a gerendán, az megállt, amelyik nem, az beleesett, aztán ott is maradt. Az akkori gyerek eszemmel, ha belegondolok, én biztos láttam tizenötöt, akik beleestek. Ennyit láthattam akkor, amikora katonák között játszottam. Olyan is volt, akit az őr lökött bele. Ha azt most kibontanák, biztos találnának benne egypár csontot, sok bennmaradt. Egyszer jöttek a Viktorért, mert a papkertben, a baromfiéihoz közeli cseresznyefán evett az ukrán. A Viktor elment, én meg mint gyerek, szaladtam utána, nem törődtek velem. A fa alatt fogta a pisztolyát, fölött, az ukrán meg úgy pottyant le, mint egy veréb. Akkor láttam életemben először, hogyan lehet egy embert ilyen egyszerűen kinyírni. Egy másik alkalommal a ruszki őrök vesztek össze, szaladtak a Viktorért, hogy tegyen rendet. Amikor visszaért, anyám jelbeszéddel, két-két ujjával rácsot mutatva kérdezte tőle, hogy mi lett a verekedőkkel, becsukta őket? Viktor azt mondta, hogy nem, hanem kaput. Akik ott voltak és verekedtek, mind agyonlőtték. Mindegy volt nekik, hogy ukrán, vagy orosz.” Pörgette elő az eke a csontvázakat Szabó István Egyházashetyén szintén gyerek volt még abban az időben: „Én úgy tudom, hogy szanáló tábor volt a hetyei, innen vitték kihallgatásra a bűnösöket. De ezek a kihallgató tisztek a saját embereik közül is sokat agyonlőttek. A Tompos ház előtt azért lőttek agyon kettőt, mert nem értek vissza este időre. Rájuk terítették a köpenyüket, a lábukról lehúzták a csizmát és a bakancsot. Ide temették őket a kertészkertbe - mutat a Felsőbükiek egykori gyümölcsöse felé. Száz ember biztosan van ott eltemetve. Amikor évekkel a háború után művelésbe fogták, csak úgy pörgette elő az eke a csontvázakat, met nem voltak mélyre ásva. A Gergelyék házát akkor palánk kerítés övezte. Volt az udvarukon vagy két-három kazal. Egy ruszki tiszt lefektetett a kazlakhoz három ukrán fehér népet, aztán járta őket sorba: lütty, lütty, lütty. Mind a hármon végigment. Mi a P. Bélával leselkedtünk, el is kapta a Bélát, adott neki egy marha nagy pofont. Piszkos dolgokat csinált. Amelyik ukrán fehérnép elkapta tőlük a bajt, azokata kastély udvarában lődözték agyon. Felkapaszkodtunk a kerítésre, úgy lestük, hogy mit csinálnak velük. Odaállították őket a gödör szélére, a szemüket bekötötték, aztán tarkónlőtték őket. Ott a fal mellett van egy tömegsír.” Más visszaemlékezések alapján a Szabó úr által elmondottakat a következőkkel lehet kiegészíteni: két egykori lakóházat használtak a szovjetek 22
