Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - 1956 EMLÉKEZETE - Majthényi László: Lágervilág a Kemenesalján
alá. Nálunk nem folyt igazoltatás, de itta köcski saroktól a második házban igen, az ispán lakásában. Az ellenőrzés után teherautóra rakták őket, annyi embert, amennyi állva elfért egy kocsin. Lehettek egyen ötvenen, százan is. Hol ide, hol oda vitték őket kivégezni, hol az Újmajorba, hol a Csíkászóba.” A Kató néni által említett tömeges, teherautónyi mennyiségű kivégzésekkel kapcsolatosan több, mint különös, hogy azokat a foglyokat, akiket gyalogosan tereltek transzportokban Németországból a Kemenesaljára, itt helyben megautóztatták. János bácsi diót tör János bácsi szuszog a konyhaasztal mellett, miközben a megpucolt diót válogatja. Emlékezés közben el-eljátszik a dióhéjjal, morzsolgatja, ropogtatja, zörgeti ujjai között. Kozlowszky bácsit a második világégés sodorta - akkor még Jan Kozlow sky ként, ahogy lengyelországi rokonai máig is címezik otthonról a neki szóló leveleket - Sárvárra, ahol 1918-ban született. Közel húsz társával együtt került a hetyei Felsőbüki nagy uradalomba. A „lengyelek” - csak így nevezték őketa faluban, még most is sokan megemlegetik segítőkészségüket, hisz kevés férfiember lévén itthon a háború alatt, mindig elkelta dolgos kéz. A faluval kialakított barátságukat jól jellemzi, hogy 1942- ben összegyűjtött keresetükön egy szentképet vásároltak, amelyet a templomnak adományoztak. János bácsi érdekesen, pergetve ejti a szavakat. Nyelvtudásának köszönhetően sokat tolmácsolt a háború után a szovjeteknek, ráadásul szó szerint a történejem szomszédságában élt: akkori lakásuk ketje egészen a lágerig terjedt.: „Úgy nyár formán érkeztek az ukránok. Sokat tereltek ide, Bekeny is tele volt, meg itt a lenti major is. Nagyon sokat agyonlőttek a majornál is, meg itt, a kertészkertben, ahol a Nagy Mihály gyümölcsöse volt. A latrinába is sokat belelőttek, meg ott a Kódónál, a kőrises résznél is. Mivel közel laktam, ki tudtam volna oda menni, de őrség állt mindenhol. A Berzsenyi Múzeumnál a kanyarban, a Tompos-féle háznál is folyt kihallgatás. Amikor mentem a csarnokba tejért, reggelente sokszor láttam ott lepedővel, köpennyel letakart holttesteket. De nem szabad ám megállni bámészkodni! Menni kellett tovább, az őr miatt. Ötször-hatszor biztos láttam ott halottakat, de lehet, hogy tízszer is! Nagyon féltek ezektől a tisztektől szegények, remegtek. Tudták, hogy milyen sors vár rájuk! Próbáltak keresztül futkozni a bástyán, de elhurcolták őket. Aki bűnös volt, azt is elvitték, meg azt is, aki nem. Egyszer csak elvástak innét.” Viktor, aki egyik kezével csokoládét, a másikkal halált osztott A kihalgató tiszteket magánházaknál helyezték el, így a helyi lakosság jó kapcsolatot alakított ki kényszerű „vendégeikkel”. Ok is hozzájárultak a háború utáni ínséges időben a családi éléskamrák feltöltéséhez, hússal, cukorral, attól függően, hogy mikor mit tudtak zabálni. Osszebarátkoztak a gyerekekkel, apró ajándékokkal, csokoládéval kedveskedtek nekik. Ennek köszönhető, hogy a kölykök viszonylag szabadon mozoghattak, néha kísér- gették a náluk lakó katonákat, hisz érdekes, mozgalmas nyár volt. Meg 21
