Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - 1956 EMLÉKEZETE - Majthényi László: Lágervilág a Kemenesalján
Martonfa - szórok cselovék, szórok cselovék! A martonfai major Felsőbüki Nagy Pál uradalma volt akkoriban, Jánosháza és Kemenespálfa községek között. (Nagy Pál uraság emberségéről ma is legendák keringenek a faluban. Az egyik legjellemzőbb: Még a háború előtt felment az uraság a fővárosba. Kedvenc öltözetében, parasztruhában tért be az Emkébe, hogy egy pohár bort igyon. Mikor a pincér meglátta, nem volt hajlandó kiszolgálni ilyen ruhában. Az uraság szép csöndben kiment, vásárolt a társadalmi rangjának megfelelő öltözetet, és hóna alatt kedvenc parasztgúnyájával visszatért az Emkébe. Most már nem egy pohár, hanem egy egész sajtár bort kért, a személyzet nem kis megrökönyödésére. Mikor kihozták a finom nedűt, Nagy Pál fölállt, és a hóna alól elővett és kigöngyölt parasztruhát elkezdte komótosan a borba mártogatni, a következő szavak kíséretében: Igyál fiam, igyál csak, hisz Te vagy az igazi Felsőbüki Nagy Pál, nem én!) Nagy Pál Martonfai uradalma körül közel 10 hektárt kerítettek be a szovjetek a jól ismert szögesdrót kerítéssel. A táborlakók nagyob részben magyarok, kisebb részben németek, szlovákok, bolgárok. Mivel az épületek zsúfolva vannak emberekkel, java részük az elkerített lucernafóldön kap szállást, az Isten szabad ege alatt, de sokan választják hálóhelyül a hűvös májusi estében a gőzölgő trágyatelepet. Sok volt a csapadék akkor, így elfogadott módszer volt az, hogy a nedves földre fűrészpor hintettek, arra tették a pokrócukat, és mikor a fűrészpor átnedvesedett, a tábor területén rakott tüzeknél melegedtek szerencsétlenek. Az egészséges, munkaképes foglyokat a jánosházi vasútállomáson vagonírozták be - még ma is emlékeznek az idősebb pálfaiak az őrök kiabálására: szórok cselovék, szórok cselovék! - negyven fős csoportokban, két kísérővel indították őket útba a „paradicsom” felé. (A vagonok java az akkori MÁV kocsiparkjából származott, 10 tonnás marhaszállító kocsik, nem éppen kényelmes 40 felnőtt férfi számára.) Legalább két alkalommal innen is indítottak gysalogosan foglyokat az intai táborba. A beteg, legyengült és idős embereket a szovjetek „leigazolták” és szabadon engedték. Molnár István (83 éves) Nagy Pál uraság sofőrje volt, feleségével együtt ma is Kemenespálfán élnek. (Pista bácsi találkozásunk óta sajnos meghalt. Háromszor találkoztunk, és az egyik legszebben, legízesebben beszélő keme- nesaljai ember volt. Mikor kikocsikáztunk az egykori láger területét bejárni, az idős, bottal járó Pista bácsi szinte megfiatalodott, szaladt, mutogatott, magyarázott - mintha megérezte volna: ez az utolsó alkalom, hogy elmondhassa az utókornak emlékeit. Felesége tiltása ellenére a magtár padlásait is végigjárta velünk.) „Itt, ezekben az épületekben is foglyok voltak - mutat körbe botjával a magtár, az istálló és a trágyatelep felé. Meg ott kint is, végig, végig, a vasúti töltés aljában volt a kerítés. Ahol most állunk, itt volt az uraság borospincéje, ezt a cselédházak pincéivel együtt börtönnek használták. Ott fönt, a Bika dombon - mutat Jánosháza irányába - ásatták ki a latrinákat. Olyan is előfordult, hogy a legyengült ember beleesett, az őrök meg rálapátol- tatták a földet az élő emberre! Ott — mutat most keleti irányba a kastélytól — a gyümölcsös hetyén, a nagy fenyőfa alatt van elásva kilenc ember, hat magyar, három német. Valaki régen pünkösdi rózsákat ültetett fóléjük. Május16
