Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió

VERS------------------------------------------------------------------------------------- XIV

D

OBOSI VALÉRIA

Végül

Zsigereimben motoz a fájdalom ne ítéld el se vádam se haragom hozzáöregszem végül minden gondhoz hagyom hogy élj félj játsz szeress vagy dolgozz

nélkülem tovább akár tudattalan épüljenek körülötted a falak bennem tehetetlen minden indulat s amíg a fény árnyékok után kutat

•

megtelik életünk gonddal és csönddel nézem a moccanatlan midnenséget mindenki lát hall tagad titkol érez

engedd hogy múltúnkból csokorba kössek néhány ébredést és néhány éjszakát s hadd dobjam utánad búcsúcsók gyanánt

Fohász

(Az*úr csak az átalkodottban gyűlöli igazán a bűnt.)

Villon

a vétkeimnek ára van, tudom, Uram, büntetsz hallgatással verve, szóval, tettel, bár semmi nem történhet mégse-hasztalan: kínzó némasággal - könyörgöm - ne verj meg

Uram! büntess decemberi ólmos éggel, mikor a lámpák tenyérnyi fényt lopnak a hóba, legyek vak, vagy add: látón bukjak el, de a szürkeségnek küldött sikolyomat

hagyd meg nekem, így nem leszek vigasztalan, verj béna kézzel, ha simogatni vágyom, hisz elmondanom a becézést is álom,

büntess a távolsággal, ha mégis, Uram,

de ha átalkodott nem vagyok egészen

a szavak reményét hagyd meg, hagyd meg nékem...