Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
VERS XV Talán talán az arca színét, talán a ráncait, a hangját, amikor nem arra felel amiről kérdezik, meggyűrt zakójába simuló hátát, az izmokat, feszülő kezében az apró csontokat, talán a grimat^át, amikor bólogat a csak bent mond nemet, amikor szavával süt a lehelet, talán a mosolyát, talán a titkait, a csuklóján az eret, a szája szögletét, amikor bevallja, hogy sajnos tévedett, talán a kézfogását talán a csókjait, révedő szemében, tegnapok titkait, talán a bánatát, talán a könnyeit, mezítelen bőrén az izzadtság csöppjeit, a fogai fehérjét, amikor vicsoít, s nem alkuszik, talán a szája ívét, talán a biccentését, a fogaiban a cementet, a csontjaiban áz éveket, a kumulálódott időt, talán a lépteit, a biztos keményet és a félrevezethetőt, talán a borzongását, talán a kételyeit, amikor szeretné hinni, hogy helye van itt, talán az érintését, az orra széttört csontjait, a szempillája árnyát, ha gyöngeségré vágyik, talán a tekintetét, amellyel lázit, talán a szótlanságát, magányos perceit, talán a hajaszálát, ami a fésűben maradt, talán a szobáját, az ágyát, a falat, ami körbeveszi, talán a csonka ujjait, a körme fehér holdját, tenyere puha dombjait, amikor simogat, talán a józanságát, talán vele, benne az életet kellene szeretni amíg csak lehet...
