Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Láng Gusztáv: Páskándi Géza első három verseskönyve
az Országos Széchenyi Könyvtár őriz egyetlen példányt. Nem fölösleges tehát „visszaterelni” rájuk a figyelmet. A Piros madár kiadástörténete meglehetősen viszontagságos. Páskándi Gézát 1957 márciusában - hajói emlékszem 17-én - tartóztatták le, és ugyanakkor, 1957 márciusában vártuk első kötete megjelenését. A költő letartóztatása miatt a könyv terjesztési engedélyét visszavonták; tudomásom szerint egyedül Aradon volt egy élelmes könyvesbolt-vezető, aki megkapván a „fülest”, hogy másnap ezt a kötetet zúzdába fogják szállítani, bizalmas törzsvásárlóinak pult alatt eladott húsz-harminc példányt; ennyi került az olvasókhoz. Ezen kívül a kiadó szekrényében volt húsz szerzői tiszteletpéldány, melyekhez a költő előre megírta a dedikációkat; innen tudtuk, hogy kiknek szánta őket. Szétvágtuk a keretes szerkesztőségi ívekre kézzel írott ajánlásokat, és minden kötetbe betettük a megfelelőt egyfajta könyvjelzőként. Az enyém a tizenkettedik dedikáció; irányomban ugyan túldicsérő, önmagához képest túl gőgös, egyszóval érzik rajta az első kötet eufóriája - dehát nekem éppen ezért olyan kedvesek ezek a sorok. Ettől függetlenül a benne olvasható versek a költő pályakezdését tükrözik, éspedig rendkívül szelektív módon. Páskándi Géza termékeny fiatal költő volt, a Piros madár azonban vékonyka kötet, mivel különösen politizáló verseinek jelentős részét kihagyta belőle a szerző. Mit jelent a cím, ez a furcsa metaforikus jelzős szerkezet? A madármotívum e nemzedék költészetében gyakran feltűnik. A Piros madár a kötet címadó verse, s benne a lírai Én, dialogikus formában kéri anyját, hogy „szabadítsd ki, szabadítsd meg, szabadítsd, szabadítsd / hitem piros madarát”. Figyeljünk a szóismétlés során az igekötők eltűnésére. „Szabadítsd ki, szabadítsd meg”, majd csak „szabadítsd, szabadítsd”. A hitnek tehát valamitől vagy valahonnan szabadulnia kellene, hogy szárnyalni tudjon, de valami visszafogja. (A költemény ugyan megnevezi ezt mint, „az értelem szürke kalit- ját”, de a metafora a színellentéttel együtt is csak hit és tudás elvont szembenállását fejezi ki.) Ez a tétovázás a kétféle igekötő, majd az „igekötőtlenség” között azt is jelzi, hogy ennek a szabadságvesztésnek az oka valahogy - igekötő-pontossággal - megnevezhetetlen. De Kányádi Sándor nagyjából ekkori verséből is idézhetem: ,A boldogság tört szárnyú madara / vergődik a tenyeremen. / Aboldogság tört szárnyú madarát... / nekem kell felröpítenem.” Hervay Gizella az egyszárnyú madárról ír, mely csak vergődni tud, repülni nem. (Jóval később köteteimként tűnik fel költészetében a kettészelt madár.) A tört szárny, a fél szárny a rab madár archetipikus képzetének már-már abszurd változata; a szabadságszimbólum, a madár e versekben a szabadsághiány valamely konnotátumával kapcsolódik. (Még szorosabban rokonítja e metaforákat, hogy bennük a repülés szabadságától megfosztott madár mindig egy elvont főnévhez kapcsolódik, álbirtokos jelző formájában: ,hitem piros madara”, „a boldogság tört szárnyú madara”, „szavak egyszárnyú madara”. A szókép ezzel valamilyen eszményi érték hiányára, illetve megvalósíthatatlan- ságára utal.) Szervesen összefügg ezzel a Piros madár és e nemzedéki líra másik alapmotívuma a tisztaság. S itt megállnák egy pillanatra a nemzedéki jelzőnél. Az erdélyi irodalom ötvenes évekkel kezdődő szakaszát az irodalomkritika a Forrás-nemzedékek szerint tagolta, s e korszakolás „kanonizálásához” Kántor La142
