Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Láng Gusztáv: Páskándi Géza első három verseskönyve
jóssal közösen írott könyvünk is hozzájárult. Forrás-nemzedékek valóban vannak, de meggyőződésem, hogy a Forrás sorozat megindulása előtt is van nemzedéki csoportulás, vagy óvatosabban fogalmazva: közös nemzedéki tudat, ezért érdemes lenne ezt a kérdést újravizsgálni. Van egy nemzedék, melyet a lírában Kányádi Sándor és Páskándi Géza képvisel, a prózában pedig Bálint Tibor és Szabó Gyula. De vannak még „eltűntek” is, olyanok, akik hasonló szellemben kezdték pályájukat, de nem tudták ,kifutni” magukat, vagy abbahagyták az írást. Ez a nemzedék 1945 után kezdte pályáját; világnézet-építő műveltsége a hatalom által volt voluntarista módot meghatározott, tehát csakis egyfajta filozófia, egyfajta ideológia, egyfajta politikai meggyőződés az, amit vállalhatnak, s amit vállalnak is. És ez a madár-motívum az első jele annak, hogy nem érzik szabadnak magukat ebben az egyirányú gondolkodás- módban. S ezt fejezi ki a tisztaság-motívum is. Páskándi Gézától a Piros madár záróversében olvashatjuk a következő sorokat: „Maradj ak tiszta, úgy sincs semmi kincsem, / ha nem egyéb, hát önmagam előtt”. És ugyanezt az önmagát tisztának megőrző elszántságot hirdeti az Illatok éneke nyárom, mi az, kérdi a vers, ami belevegyül a bűzbe, a piszokba, a tisztátlanságba, ami maga is bűzzé válik, és mi az, ami megmarad inainak. Azaz mi veszíti el eredeti azonosságát, hasonulva értékvesztett környezetéhez, és mi (ki) képes megőrizni önértékét. S már a fiatal Páskándi stílusának egyik jellegzetességére is felfigyelhetünk: a nem analógián alapuló, a tisztán asszociatív metaforára, a már-már groteszkbe hajló társításokra. Ugyanez a tisztaságmotívum jelenik meg Kányádi Harmat a csillagon című versében, amelyben a költő önmagát és a költészetet egy Vörösmartyra utaló szóképben - a csillag a Földet jelenti („A vak csillag, ez a nyomorú Föld...”, olvashatjuk A vén cigányban) - a harmat tisztaságával minősíti. S ezzel egyúttal el is határolja kevésbé „tiszta” környezetétől: „Tócsákkal nem szövetkezett, / liliomok fürödtek benne, / úgy tűnt el, amint érkezett.” Tehát meg tudta őrizni magát mindhalálig (illetve az örökkévalóságig, ha a költészetre értjük a jelképet) a beszennye- ződéstől. Ez a tisztaság ekkor már világosan a hatalom tisztátalanságának ellentéte ezekben a versekben, ha nagyon áttételes, többé-kevésbé cenzúra- képes fogalmazásban is. Itt állt tehát egy nemzedék, amelyik világnézetileg, politikai ideáljaiban és ideológiájában lényegében azonosul a korabeli hatalmi filozófiával, ideológiával és politkai eszmékkel, észrevette azonban, hogy becsapták. Észrevette, hogy a hatalom csak hirdeti ezeket az eszményeket, de nem gyakorolja. Lázadásuk, ellenzékiségük elsősorban erkölcsi indíttatású; egy hazug hatalommal szemben próbálnak igazmondók, egy ideáljaikat manipulativ célzattal kisajátító hatalommal szemben eszményvédők lenni, ezért nevezem ezt a generációt az. erkölcsi ellenzék nemzedékének. E törekvések a prózában is megjelennek; Szabó Gyula Gondos atyafiságának hősei környezetük emberi értékeinek védelmében kerülnek szembe egy csak politikai érdekeket ismerő bürokratikus gyakorlattal; Bálint Tibor korai novelláiban is ott van ez a tisztaságvágy, s Kálmánka becsületessége is ezt példázza a Zokogó majomban, akárcsak az „élhetetlen család Kálváriája”, melynek egyik oka, hogy tisztességesebbek, mint a környezetük. Nem csalnak, nem hazudnak, nem alkalmazkodnak képmutatóan a politikai széljáráshoz, ezért „élhetetlenek”. E két motívum-kör, a szabadság- és tisztaságkeresés mellett a közös 143
